Kábítószer terjesztőket ítélt el a bíróság

/A kép illusztráció!/

„Az elsőrendű vádlott rendszeres kábítószer fogyasztóként került kapcsolatba egy ismeretlenül maradt személlyel, akitől eleinte saját célra vásárolt marihuanát, 2018. végén pedig elhatározta, hogy nagyobb mennyiségben vesz tőle kábítószert, annak egy részét pedig eladja.

A férfi 2019. januártól hét hónapon át több alkalommal is vásárolt marihuanát, aminek egy részét havonta egy alkalommal – összesen 390 grammot, legkevesebb 709.800 Ft-ért – Oroszlányban eladta a másodrendű vádlottnak.

Olyan is előfordult, hogy az elsőrendű vádlott a húgát – az ötödrendű vádlottat – kérte meg, hogy a kábítószert vegye át az ismeretlenül maradt személytől, majd adja át a lakásán megjelenő másodrendű vádlottnak.

A másodrendű vádlott a megvásárolt kábítószer egy részét elfogyasztotta, másik részét pedig eladta, többek között a harmadrendű vádlottnak, aki szintén saját fogyasztásra és továbbértékesítésre is vásárolt.

Az ügy negyedrendű vádlottja a harmadrendű vádlott barátnője, aki élettársa kérésére három alkalommal adott át közös otthonukban egy-egy adag kábítószert a férfi által oda küldött személyeknek és vette át tőlük a kábítószer ellenértékét.

A Tatabányai Járásbíróságon a 2020. szeptember 23-án megtartott előkészítő ülésen a bíróság az elsőrendű vádlottat 3 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a másodrendű vádlottat 2 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől, a harmadrendű vádlottat 4 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyektől, a negyedrendű vádlottat 2 év 1 hónap börtöntüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyektől, az ötödrendű vádlottat pedig 1 év 7 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet csak az ötödrendű vádlott esetében emelkedett jogerőre, a többi vádlott és védőik enyhítésért fellebbeztek.”

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály közleménye

 

Be the first to comment on "Kábítószer terjesztőket ítélt el a bíróság"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*