Az eltiltás hatálya alatt, drogosan vezetett Oroszlányban

/A kép illusztráció! – Fotó:police.hu/

„Az oroszlányi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették azt a 28 éves helyi lakost, aki bűncselekményt, és több szabálysértést is elkövetett.

A járőrök 2020. július 26-án 14 óra előtt Oroszlányban, a Dózsa György úton ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 28 éves vezetőjét. A rendőrök megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, őt az Oroszlányi Rendőrkapitányság 2021. március 19-ig a járművezetéstől eltiltotta. A gépkocsi műszaki érvényessége is lejárt, valamint kötelező biztosítás sem volt rá kötve. A rendőrök a sofőr ruházatában három darab pakettet találtak, amiben kábítószergyanús anyag volt. F. Z.-vel szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, őt a rendőrkapitányságra előállították.

A vele szemben alkalmazott kábítószerteszt kimutatta a tiltott szer használatát. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök szabálysértési eljárást is kezdeményeztek a férfi ellen, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették. A rendőrség még vizsgálja, hogy az eset során a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e. ”

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság  közleménye

Forrás:police.hu

Be the first to comment on "Az eltiltás hatálya alatt, drogosan vezetett Oroszlányban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*