Vendégszurkolókat ítéltek el rendbontás miatt

/MTI fotó/Smohai Balázs/

A rendbontás bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján  a Tatabányai Járásbíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki  azzal a két soproni férfival szemben, akik oroszlányi kosárlabda mérkőzés  végén a biztonsági őrökkel dulakodtak. A verekedést biztonsági kamera rögzítette.

A  vádirat szerint a ikerpár elkövetők és egy harmadik személy vendég szurkolóként vettek részt 2020. február 8-án az oroszlányi sportcsarnokban egy kosárlabda mérkőzésen. A meccs végén az egyik férfi át szeretett volna menni a hazai csapat szurkolóihoz, közben trágárul kiabált. Ekkor az egyik biztonsági őr felhívta a férfit a sportcsarnok elhagyására. A férfi ennek nem tett eleget, a biztonsági őrt leöntötte sörrel, valamint úgy arcon ütötte, hogy annak lerepült a szemüvege, ami összetörött, ezzel  az őrnek 45.750,- Ft kárt okozott.

Egy másik biztonsági őr segített kitessékelni az erőszakos férfit, aki azonban szájon ütötte őt, akinek emiatt a szája vérzett és feldagadt. Ezt követően a megütött őr visszaütött, majd a földre szorította az elkövetőt, és a rendőrök kiérkezéséig ott tartotta.

Ezzel párhuzamosan a földön tartott férfi testvére, valamint egy harmadik személy az egyik biztonsági őr felé ütött többször.

A biztonsági őrök végül kiszorították a csarnokból az erőszakos szurkolókat. Az addig földön tartott férfi testvére visszalépett a csarnokba, az egyik őrt megrúgta, egy másik őrt ököllel akart kétszer is megütni.

Az ügyészség indítványa alapján a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben az egyik férfival 1 év 10 hó, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett  börtönbüntetést, a másik férfival szemben 1 év 6 hó, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, mindkét férfit egy évre eltiltotta a kosárlabda sportszövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától,  továbbá a szemüveget összetörő férfit kötelezte a sértett kárának megtérítésére.

A büntetővégzés jogerős – tájékoztatott bennünket a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A verekedést a biztonsági kamera rögzítette – ITT LÁTHATÓ: 

https://fb.watch/8DziHw-wtO/

Be the first to comment on "Vendégszurkolókat ítéltek el rendbontás miatt"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*