Nyári diákmunka megyénkben

/A kép illusztráció/

„Komárom-Esztergom megye 2021 nyarán is várja a fiatal munkavállalókat.

A program lehetőségeiről, idei változásairól a – nyári diákmunka programban szintén részt vevő – komáromi Brigetio Gyógyfürdőben tartottak sajtótájékoztatót.

Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott ismertette, hogy megyénkben minimálisan 830 diák nyári foglalkoztatására nyílik lehetőség a július 1-től augusztus 31-ig tartó időszakban. Több területen is elhelyezkedhetnek a 16-25 év közötti fiatalok: önkormányzatoknál, azok gazdasági társaságainál, továbbá a vendéglátás, mezőgazdaság és turizmus területén, amely azért is fontos, hiszen a pandémiás helyzetben ezek az ágazatok nehéz helyzetbe kerültek. Az állami támogatás mértéke változó, a napi munkaórák számától és a választott területtől függően – mondta a kormánymegbízott.

Nagyné Zölde Mónika, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője felhívta a figyelmet, hogy a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain (Tatabányán, Esztergomban, Tatán, Komáromban, Kisbéren, Oroszlányban) várják a jelentkezőket.

Fontos, hogy a regisztrációra okmányaikat és diákigazolványukat hozzák magukkal az érdeklődők. Megyénkben a foglalkoztatási osztályok ügyfélfogadási időn kívül is, így hétfőtől csütörtökig naponta 8-16 óra között, illetve pénteken 8 órától 13:30-ig várják a programra jelentkező fiatalokat – tette hozzá.”

 

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Leave a comment

Your email address will not be published.


*