„Kevés olyan berendezés van az ország bányáiban, amelyet ne Oroszlányon kísérleteztek volna ki…”

/A kép illusztráció!/

Talán érdekes lehet, mit írtak 20. században Oroszlányról és környékéről.

Alább az 1970-es évekről olvashat egy cikkrészletet:

(Az első részt ugyanebben a rovatban – Abszolút Oroszlány” „Anno – találja!)

Fock Jenő látogatása Komárom megyében

Nagyon kevés olyan berendezés van az ország nyáiban, amelyet ne Oroszlányon kísérleteztek volna ki, vagy ne az elsők között alkalmaztak volna. Ma már a termelés 28—30 százalékát a legkorszerűbb önjáró biztosító berendezésekkel ellátott frontokról nyerik és jövőre ezt az arányt 50 százalékra kívánják növelni.

A kedvező természeti feltételek mellett a nagyfokú gépesítés is hozzájárult ahhoz, hogy az oroszlányi bányák önköltsége jóval alacsonyabb az iparági átlagnál.

A vállalat legnagyobb fogyasztója a helyi 200 megawattos hőerőmű, amely az ország egyik leggazdaságosabb erőműve. Ugyanakkor jelentős mennyiségű 4000 kalória feletti szenet szállítanak a lakosság ellátására.

Ezután Fock Jenő vendéglátóival együtt leszállt a helyi 22-es bányába. Ott Kiss György üzemvezető kalauzolásával megtekintették a várpalotai páncélpajzzsal biztosított és nagy teljesítményű szovjet fejtő-rakodó géppel működő front munkáját. Mészáros István, az ott dolgozó ifjúsági szocialista brigád frontmestere — a kormány elnökének kérdéseire válaszolva — elmondta, hogy nagyon megszerették a modern gépeket, sokkal könnyebbé, biztonságosabbá vált munkájuk. A látogatás alkalmából Fock Jenő elismerő sorokat jegyzett be a brigád naplójába.

A bánya dolgozói pedig a hagyományos bányászemlékkel, kis bányászlámpával ajándékozták meg a vendégeket, akik ezután az oroszlányi hőerőműben tettek rövid látogatást, majd a szénbányák minőségellenőrző üzemét keresték fel. Itt a kormány elnöke annak a szíves meghívásnak tett eleget, amelyet a X. pártkongresszuson a MEO egyik technikusától, Lakatos Éva Komárom megyei küldöttől kapott…”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)  / 1970-12-10 / 289. szám

 

Kiemelések tőlem – A szerk.

Be the first to comment on "„Kevés olyan berendezés van az ország bányáiban, amelyet ne Oroszlányon kísérleteztek volna ki…”"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*