Nemzetközi versenyen értek el sikereket

„Rekordszámú nevezés érkezett a Dunaújvárosban megrendezett II. Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta versenyre.

A verseny névadója, Wichmann Tamás olimpián kétszer ezüst, egyszer bronzérmes, kilencszeres világ, háromszoros Európa, harminchétszeres magyar bajnok kenulegenda.

Idén még csak második alkalommal került megrendezésre, máris triplaannyi versenyző nevezett a sporteseményre, mint tavaly.

Míg 2022-ben 18 magyar klub és 4 külföldi klub vett részt a regattán, idén 46 magyar klub és 11 külföldi klub képviselte hazáját, összesen 9 országból: Ciprusról, Izraelből, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból, Szerbiából, Szlovákiából, Vietnámból és természetesen Magyarországról.

A versenyen, amely szeptember 9-10 között került megrendezésre közel 800 kajakos, kenus, SUP-os és sárkányhajós versenyzők álltak rajthoz.

Az OKSE csupán hat fővel nevezett, de ez a maroknyi csapat is szép eredményeket ért el. Ezen a versenyen szerepelt utoljára Leskó Vivien az OKSE versenyzőjeként, mert tanulmányai miatt a következőkben a Kovács Katalin Akadémia színeiben kajakozik. Sok sikert kívánunk számára az új egyesületében! ”

Az oroszlányiak eredményei:

Férfi K-1 – serdülő U15-U16 – 500 m
8. Tóth Zalán

Női K-1 – serdülő U15-U16 – 500 m
2. Bacsányi Krisztina
5. Leskó Vivien

Női K-1 – serdülő U15-U16 – 200 m
5. Bacsányi Krisztina

Női K-1 – serdülő U15-U16 – 2000 m
2. Leskó Vivien
3. Bacsányi Krisztina

Női MK-1- gyermek U10-U11 – 2000 m
8. Bacsányi Viktória Leticia

Női K-1 – U13-U14 – 2000 m
5. Schattinger Zsófia

Női K-1 – U13-U14 – 500 m
8. Leskó Lili

Női K-1 U13-U14 – 2000 m
4. Leskó Lili

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Nemzetközi versenyen értek el sikereket"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*