Oroszlányban is nyomoztak a nemzetközi akcióban (+Videók)

/Fotó: Police.hu/

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hosszú évek óta harcol a Dunántúlon és Szlovákiában azért, hogy a népszerű szlovák kábítószer, vagyis a pikó-ként ismert drog terjedését visszaszorítsa.

A pervitin nevű metamfetamin előállításának évtizedes hagyományai vannak Szlovákiában, innen szállítják a kábítószert a szomszédos országokba, köztük Magyarországra is.

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály győri osztálya és a NAKA nyugati igazgatósága 2023. február eleje óta párhuzamos nyomozást folytat bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt, hogy a drogterjesztő hálózatot felszámolja. A másfél hónapos felderítő munkának köszönhetően körvonalazódott, hogy a szlovák állampolgárok által vezetett szervezet az elmúlt egy hónapban legalább 30 kilogramm kábítószert szállított be Szlovákiából Magyarországra, és naponta egy kilogramm tételben értkesítette azt tovább különböző dílereknek Győr és Tatabánya térségében.

A KR NNI a régiós problémával veszélyeztetett, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyék főkapitányságainak bűnügyi nyomozóival közösen, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek és a Készenléti Rendőrség (KR) bevetési és rendészeti állományának bevonásával belföldi és határon átnyúló műveleti munkát hajtott végre a szlovák NAKA partnerségében az elmúlt hétvégén.

Az akció első napján Győrben, Tatabányán és Oroszlányban 8 helyszínen 90 rendőr kezdte meg az elsődleges nyomozati cselekményeket, elfogásokat, kutatásokat.

Ennek köszönhetően kábítószer-kereskedelem gyanújával tíz személyt elő is állítottak. A kutatások során kristályos anyagú kábítószert, 8000 eurót, 1,5 millió forint készpénzt, a kereskedelmi tevékenységhez szükséges eszközöket (tasakokat, mérlegeket) foglaltak le a nyomozók, valamint a pervitin előállításához használható kábítószerlabor kialakításához szükséges elemeket, alkatrészeket.

A magyar nyomozókkal párhuzamosan a NAKA nyugati igazgatóságának rendőrei öt személlyel szemben intézkedtek, és tartottak kutatásokat Szlovákiában.

A bevetés második napján a KR NNI debreceni, győri és pécsi egységei a TEK Műveleti Igazgatóságának munkatársaival Baranya és Hajdú-Bihar vármegyékben három személyt fogtak el, és hét helyszínen tartottak kutatásokat. A TEK-re azért volt szükség, mert az információk szerint három elkövető lőfegyvereket is tárolt otthonában. A nyomozók a kábítószergyanús anyagokon túl lefoglaltak tőlük egy elektromos sokkolót, illetve öt különféle típusú fegyvert is, köztük egy lefűrészelt csövű, sörétes puskát, egy Keserű forgótáras pisztolyt, egy Zoraki maroklőfegyvert, de még egy Mossberg pumpás puskát is, valamint a hozzájuk tartozó lőszereket is.

A KR NNI győri nyomozói jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsította meg mind a tizenhárom személyt, akik többsége bűnszövetségben követte el a bűncselekményeket, de néhányuknál a bűnszervezeti elkövetés is megállapítható. A szervezetet irányító férfit, a 30 éves szlovák állampolgárságú Sz. A-t, és élettársát, a magyar állampolgárságú, 25 éves R. G-t kihallgatásukat követően őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték mindkettőjük letartóztatását, amit időközben a Győri Járásbíróság el is rendelt.

Az akciónapokon összesen lefoglalt fél kilogramm pervitin kivonásával a rendőrök 1500 adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg, melynek feketepiaci értéke mintegy 8 millió forint.

A nagyszabású művelettel a KR NNI győri osztályának ezen bűnszervezettel szembeni fellépése még egyáltalán nem ért véget, hiszen a nyomozók még vizsgálják, hogy a hálózat pontosan kiktől szerezhette be a drogot Szlovákiában, és azt is, hogy a dílerek itthon kiknek adhatták tovább. Így az ügyben várhatóan további realizálásokra és gyanúsításokra lehet még számítani – közölte a Police.hu oldalon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

VIDEÓK:

Be the first to comment on "Oroszlányban is nyomoztak a nemzetközi akcióban (+Videók)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*