Kapitális születésnapi ajándék a Környei-tavon

Egy 240 centiméteres, 80 kilós harcsa akadt Kongyik István horgára a környei tavon augusztus 6-án, egyetlen nappal a születésnapja után.

A megkésett, ámde nem mindennapi születésnapi ajándékot közel egy órán keresztül fárasztotta, és – mint mesélte – ő már egy 8 kilósnak is örült volna, nemhogy egy nyolcvanasnak.

A horgász aznap, kicsivel korábban látta mozgolódni a tekintélyes példányt, ezért annak ellenére, hogy még csak délután négy óra felé járhatott, nem sokat gondolkozott, hazament a szereléséért.

A döntése igencsak jónak bizonyult, hiszen pergetve, műcsalival kifogta a harcsát, majd a köves, meredek parton Friedrich Gyula és Hetzl Gábor segítségével emelte ki a vízből.

A kapitális példány fején sajnos volt egy sérülés, ezért a horgász úgy döntött, nem engedi vissza a vízbe, pedig nagyon sajnálta, hiszen – ahogy fogalmazott – a mérete alapján lehet, hogy még nála is idősebb volt.

A fogással megdöntötte Jeszenovics Mihály 2020. áprilisi rekordját, a horgász akkor egy 2 méter 17 centis, 75 kg-os harcsát fogott ki a környei tóból.

Kongyik István egyébként, ha hitelesítteti a fogást a Magyar Országos Horgász Szövetség által, akkor a hal az országos fogási lista 12. helyére repíti – tájékoztatott bennünket Salamon Gyöngyi.

Be the first to comment on "Kapitális születésnapi ajándék a Környei-tavon"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*