A kitelepítettekre emlékeztek

Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete megemlékezést tartott –  a felvidékről kitelepítettekre emlékeztek -, melyről tegnap az alábbiakat tették közzé közösségi oldalukon – idézzük:

„Idén 75 éve annak, hogy a nagyhatalmak játékai miatt – mellyel egy egész nemzetet meggyaláztak – elűzték szülőföldjükről a felvidéki magyarokat. Csupán gyűlöletből, sovinizmusból és gonoszságból. A felvidékről kitelepítettek emléknapját 2012 óta minden év április 12-én tartják.

Azért ezt a dátumot választották, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése. A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a Parlament.

A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el a Felvidékről, és 1949. június 5-ig több mint 76 ezer embert szállítottak át Magyarországra. Az emléknap, tisztelgés a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepítettek előtt, akik az állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással új otthont teremtettek maguknak.

Helyi szervezetünk, valamint a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár immáron 10. alkalommal rendezte meg az emléknapot Oroszlányban, melyen három felvidékről kitelepített városlakó is részt vett.

A megható eseményen Márton Fruzsina és Szabó Gyula Győző, a Magyar Állami Operaház énekkarának művészei verses, zenés összeállítást adtak elő, mely nagy elismerést váltott ki a szépszámú közönség körében.”

Be the first to comment on "A kitelepítettekre emlékeztek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*