Az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézet tevékenységéről, eredményeiről – megyei díjuk kapcsán

Kicsit több, mint egy héttel ezelőtt írtuk,  hogy Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat kapott az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézet.

Ennek kapcsán tett közzé az intézményről hosszabb ismertetőt a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a Mimegyenk.hu oldalon.

Idézzük,  itt olvashatják:

„Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat kapott az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézet. A díjat átvette dr. Varju János orvos-főigazgató.

Ismerjék meg tevékenységüket, eredményeiket cikkünkből!

1982-ben adták át az Oroszlányi Szakrendelő Alkotmány úti épületét, ez időponttól működik önálló intézményként.

2002-2003-ban történt nagy rekonstrukció után az intézet Alkotmány úti épületében koncentráltan járóbeteg szakellátás, néhány vállalt alapellátási feladat mellett a Bányász krt. 2 sz. alatti telephelyén 2003 októbere óta krónikus fekvőbeteg ellátás folyik.

Az Oroszlányi Szakorvosi Rendelőintézet az Oroszlányi Kistérség járóbeteg-szakellátó központja (Oroszlány, Dad, Szákszend, Kecskéd, Kömlőd, Bokod lakosait ellátva).

Az intézmény a járóbeteg-szakellátás területén 29 szakrendelést működtet, köztük röntgen- és ultrahang diagnosztikai ellátást, labordiagnosztikát, széleskörű járóbeteg-ellátásokat (reumatológia, fizioterápia, szemészet, fül-orr-gégészet, szülészet-nőgyógyászat, sebészet, tüdőgyógyászat, foglalkozás-egészségügyi szakellátás stb.), speciális gyermekellátásokat (gyermek-nőgyógyászat, gyermek pszichiátria, gyermek tüdőgyógyászat), gondozói szolgáltatás (pszichiátriai gondozó, tüdőgondozó, onkológiai gondozó).

Mindezek mellett az egészségügyi központ az alapellátások területén foglalkozás-egészségügyi alapellátást is biztosít.

Oroszlányon a szakorvosi rendelő mellett Ápolási Intézet is működik mely 2003-ban került átadásra. A fekvőbeteg szakellátás 70 ággyal rendelkezik, 95% feletti folyamatos ágykihasználtság mellett.

Az ápolási osztály területi ellátási kötelezettsége 34.540 főre (Bokod, Császár, Dad, Kecskéd, Kömlőd, Környe, Oroszlány, Szákszend, Várgesztes, Vértessomló) terjed ki.

A fenti feladatellátást jelenleg 18 fő szakorvos, 76 fő szakdolgozó, 32 fő egyéb alkalmazott, 12 fő közreműködő szakorvos látja el.

A korona vírus járvány kezdetekor jelentős intézkedéseket tettek a betegek védelme érdekében pl.: az Intézmény mellékbejáratait lezárták, a bejárás csak a főbejáraton keresztül történik azóta is. A főbejáratnál a belépőket hőmérőzik és kötelező a kézfertőtlenítés, maszkviselés.

Naponta több alkalommal a közösségi tereket, bútorzatot, (ajtókat, kilincseket, liftet, illemhelyeket) fertőtlenítik. A dolgozókat folyamatosan tesztelték.

2021. február 24-től oltópont is megkezdte a működését. Ez ideig kb.16.000 oltást adtak be, tehát kb. 8.000 fő oltását végezték el (1-2. oltás), és további kb. 500 fő volt a 18 év alattiak létszáma.

Az oltások magasszintű szakmai felkészüléssel, jelentős saját erőforrás felhasználása (humánerőforrás, technikai előkészítés stb.) mellett folyamatosan zajlik, úgy hogy e mellett az intézmény zavartalan betegellátása is maximálisan biztosított.

A pandémia alatt nyújtott szakmai tevékenységüket mindenkor a rugalmasság, folyamatosság. magas szintű szakmai munka, proaktivitás, nyitottság jellemezte, melyben fejlesztő ötleteikkel együtt komoly bázisa jelenleg is a járvány leküzdését biztosító megelőző tevékenységnek.

Az oltópont fentiek szerinti működésében kiemelkedő munkát végez és személyes elkötelezettje a munkának dr. Varju János főigazgató, Nádas Éva ápolási igazgató, Hegyaljainé Bors Márta intézetvezető asszisztens és Kulcsár Gergely informatikus.”

 

Címlapkép: oszri.hu

Be the first to comment on "Az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézet tevékenységéről, eredményeiről – megyei díjuk kapcsán"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*