Yerres-ben emlékeztek az oroszlányiak

A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete az alábbiakat tette közzé közösségi oldalán – szöveghűen idézzük:

Rákóczi ünnepség Franciaországban

A Párizstól 23 kilométerre található Yerres-ben (egykoron Grosbois) töltötte II. Rákóczi Ferenc franciaországi emigrációjának utolsó két évét, 1715 és 1717 között. Törökországban bekövetkezett halála után, végakaratárának megfelelően az itteni kamalduli kolostorban helyezték el a szívét örök nyugalomra.

A fejedelem szívét tartalmazó aranyszelencének a francia forradalom alatt, a történelem viharaiban nyoma veszett. Yerres lakói azonban a mai napig őrzik a magyar történelem kiemelkedő alakjának emlékét, minden évben megemlékeznek Rákócziról.

A Párizsi Magyar Katolikus Misszió és a Párizsi Magyar Intézet által szeptember 18-án megrendezett II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékünnepélye a Saint Honest templomban szentmisével vette kezdetét, amelyet Pierre Clermidy marseille-i pap celebrált magyar nyelven.

Ezt követően a résztvevők a fejedelemről elnevezett utcában található Rákóczi szobornál tisztelegtek az emléke előtt.

A megemlékezésen részt vett Nagy Csaba, az oroszlányi Rákóczi Szövetség elnöke és Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere is. A városvezető köszöntőjében elmondta: Oroszlány képviseletében nyolcadik alkalommal vesznek részt Yerres-ben II. Rákóczi Ferenc szobrának koszorúzásán.

Ez azért is megtisztelő, mert a város közelében, Majkon található ugyanannak a szerzetesrendnek az egykori kolostora, amely Yerres-ben otthont adott a fejedelemnek bujdosása nehéz éveiben. Olivier Clodong, Yerres polgármestere is erős történelmi szálnak nevezte, hogy II. Rákóczi Ferenc szívét a kamalduliak a helyi kolostorban temették el.

Az eseményen hazánkat képviselve számos prominens személy is megjelent, többek között Habsburg György nagykövet, Bodnár Zita, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, Szinyei Melinda, a Párizsi Magyar Katolikus Misszió vezetője, Bíróné Gulyás Katalin vezető konzul és Deme Tibor Endre katonai attasé.”

 

Forrás és fotó: Facebook

Be the first to comment on "Yerres-ben emlékeztek az oroszlányiak"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*