Helyi cégekkel egyeztettek

/A képen az Ipari Park 2016-ban – Forrás:wikipedia, fotó:Civertan/

„Lazók Zoltán polgármester kezdeményezésére a koronavírus végett kialakult helyzetről tartottak rendkívüli egyeztetést az ipari parki, valamint a főbb szolgáltató cégek vezetői kedden délelőtt.

Mindegyik munkáltató esetében gondot okoz a dolgozók foglalkoztatásának kérdése. Sokan szeretnének otthon maradni gyermekükkel, idős hozzátartozójukkal.

Jelen körülmények között a munkavállalónak három lehetősége van: az önkéntes szabadság, a betegállomány és a fizetetlen szabadság igénybevétele.

Elhangzott, hogy a vírus várható terjedése miatt megnő majd az iskolákban az ügyeleti igény, és biztosítani kell a folyamatos közétkeztetést is. Ez esetben a dolgozóknak be kell jelenteni igényüket az adott oktatási intézményben, hogy gyermekeik ellátásban részesüljenek.

A gyárak képviselői kérték az önkormányzat ráhatását a városban működő munkásszállókat illetően, a kiemelt higiéniai szabályok betartása miatt.

Komoly problémát jelent, hogy a fokozódó válság végett sok autógyár már most jelezte, hogy nem tart igényt a cégek által legyártott termékekre, ezért veszélybe kerülhet az ipari parki termelés. A cégvezetők nagyon negatívan látják a jövőt.

Mint mondták: krízis előtt állnak, az iskolabezárások szerintük még csak a kezdet. A jelenleg munkába járó dolgozóik védelmében több, és nagyobb buszokra tartanának igényt a távolságtartás végett.

A közlekedési vállalat képviselője elmondta, a helyi buszközlekedés az önkormányzat saját hatáskörébe tartozik, amint igényt nyújtanak be, változtatnak a jelenlegi szolgáltatási rendszeren. Az autóbuszokat és utas kiszolgáló létesítményeket folyamatosan takarítják, fertőtlenítik.

A gépkocsivezetőknek egyéni védőeszközt és fertőtlenítőt biztosítanak. Ezen túlmenően korlátozzák az első ajtón történő felszállást, a szerződéses járatokon lezárásra kerül az autóbusz első része.

Ennek ellenére, az óvatosság végett javasolják a tömegközlekedési eszközök használatának mellőzését, és javasolják, hogy akinek van autója, kerékpárja azzal menjen dolgozni. Folyamatosan figyelik a fejleményeket, ezek alapján hozzák meg a további szükséges intézkedéseket.

Oroszlány rendőrkapitánya tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Magyarország határai a személyautókat illetően lezárásra került. Az áruszállítás végett a kamionok, tehergépjárművek továbbra is közlekedhetnek az országok között. Gyaníthatóan a térségünkbe hazaérkezett mindenki külföldről.

Igazolt koronavírusos megbetegedés nincs a járás területén. Oroszlányban 2 helyszínen, 3 fő van jelenleg házi karanténban. Mostani fő feladatuk a kormány által meghatározott nyitvatartási idők ellenőrzése, melynek megszegése komoly bírságot von maga után. A Rendőrségen nincs ügyfélfogadás, csak rendkívül sürgős esetben célszerű felkeresni a kapitányságot.

Kiemelt feladat hárul a hulladékszállítást végző OKÖ Zrt.-re, ahol elektronikus ügyfélfogadásra tértek át.

A vezérigazgató elmondta, hogy a kialakult helyzet végett prioritást kap a kommunális szemétszállítás, a szelektív és a zöldhulladék összegyűjtése ennek terhére csökkenni fog.

A szállítást végző dolgozók védelmébe mindent igyekeznek megtenni, fertőtlenítőt és tisztító eszközöket biztosítanak részükre. A kiszolgáló gépjárművek napi tisztításon, fertőtlenítésen esnek át.”

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Helyi cégekkel egyeztettek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*