Fejlesztések az Eötvös Loránd Szakképző Iskolában

/A kép illusztráció – Fotó:Pixabay/

“Sajtótájékoztatót tartott péntek délelőtt a Tatabányai Szakképző Centrum tagintézményében, az oroszlányi Eötvös Loránd Szakképző Iskolában, ahol az elmúlt időszakban történt fejlesztésekről adtak ismertetőt.

Elsőként Bartalus Ilona, a házigazda intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Schmidt Csaba kancellár a következőket mondta: „Ahhoz, hogy az ország ipara tovább tudjon fejlődni, szakemberekre van szükség. Oroszlányban nagyon erős gazdaság van, s ezt a gazdaságot nekünk ki kell szolgálni olyan tehetséges fiatalokkal, akik itt végeznek az iskolában.

Ezért a meglévő szakmák fenntartása mellett, a technikumi képzést is elindítottuk. Ez egy új lehetőség 5 éves képzéssel, melynek végén szakmával és érettségivel is rendelkezni fognak a végzősök. Az idén megyénkben egyedül Oroszlányban, ebben az iskolában indult környezetvédelmi technikus oktatás. Azonban, hogy a szakoktatásnak megfelelő körülményeket biztosítsunk, fejlesztésekre is szükség van. Első lépésként az öltözők, valamint egy tanműhely felújítására került sor”.

Pákozdi Szabolcs főigazgató beszédében kifejtette: „Célunk az, hogy minden iskolának legyen jövőképe és ezt a környezetének is tudja hangsúlyozni. Ebben az iskolában három fő vonal van, amire hosszútávon is szeretnénk építeni.

Az egyik a gépészágazat, melynek van múltja és lesz jövője is. A másik új ágazatként a környezetvédelem oktatás, melyre az ipari parkban lévő cégek stabil munkalehetőséget tudnak biztosítani az itt végző fiataloknak. Harmadik pedig a szociális ágazat. Úgy gondoljuk, ez a három szakág képes arra, hogy kielégítse a munkáltatók folyamatosan növekvő igényeit, illetve az iskolának is egy hosszú távú egyediséget tudjon biztosítani”.

A térség országgyűlési képviselője, Czunyiné dr. Bertalan Judit így fogalmazott: „Tavasztól korlátozva élünk, hiszen a mindennapjainkat a pandémia kalitkába zárta, és ez a kalitka nem tetszik nekünk. Ugyanakkor megteremtett bizonyos feltételeket, amikhez alkalmazkodnunk kellett. Azáltal, hogy a középiskolások távoktatásban, online rendszeren keresztül teljesítették a tanulmányi kötelezettségeiket, kiürültek az iskolák.

Ez a helyzet viszont lehetőséget teremtett arra, hogy a használt épületrészek felújításához hozzá tudjon kezdeni a Centrum. Ha visszajönnek a tanulók az iskolába, akkor megújult tanműhely és egy felújított kiszolgáló együttes fogadja őket. Ez a beruházás több mint 11 millió forintba került. Ezzel megindult a város egyik legemblematikusabb épületének infrastrukturális fejlesztési folyamata”.

Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere a város nevében megköszönte a beruházást, majd a következő gondolatokat fűzte hozzá: „A régi szakmák eltűntek, viszont rátaláltunk a szociális területre, ami azt gondolom egy igazi kihívás. Ezeket a feladatokat a város is csak úgy tudja teljesíteni, ha lesznek szociális gondozók, szociális munkások.

Nem könnyű egy olyan intézménynek átalakulni, aminek az igazi hagyományai, összes képzési rendszere a bányaipart szolgálta ki. Volt egy időszak, amikor tulajdonképpen verseny volt a szakképző intézmények között a szakmákért, a pedagógusokért, a jó szakoktatókért. És mondjuk ki őszintén, az oroszlányi szakképzés ebben a versenyben alulmaradt. Viszont az új tanrendszer – ami most kialakult a szakmák beindításával – ismét hatalmas lehetőséget biztosít az iskolának és az oroszlányi gyerekeknek abban az esetben, ha nem állít ismét versenyhelyzetet megyénkben.””

 

 

Forrás:oroszlany.hu

Írj Te először kommentet "Fejlesztések az Eötvös Loránd Szakképző Iskolában"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*