(Tan)évet értékeltek

/Fotó: Police.hu/

Az iskolaőrség fennállása óta közös feladat, hogy az aktuális tanév végeztével, azt közösen értékelik az együttműködő partnerek, egyben célokat tűznek ki a jövőre vonatkozóan.

A tankerületi központok, szakképzési centrum és az érintett oktatási intézmények vezetői, pedagógusai, valamint a rendőrség szakemberei ezt tették a vármegyei rendőrfőkapitányság által szervezett fórumon 2023. július 11-én. Az egyes intézményvezetők, munkatársak és pedagógusok egybehangzó véleménye szerint a program indulásakor sok kétség és kérdés merült fel, de azóta még a szkeptikusok is belátták, hogy az iskolaőrök munkájára szükség van és indokolt minél több iskola bevonása.

Vereckei Judit a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója felszólalásában kiemelte, hogy már a jelenlétük is a bűnmegelőzést szolgálja, továbbá méltatta a pandémia időszakában tanúsított segítő magatartásukat is. A tantestület tagjai és szülők nem csupán tolerálják jelenlétüket, hanem igénylik is azt.

Mihályi Edit az Esztergomi Tankerületi Központ igazgatóhelyettese hangsúlyozta, hogy az iskolaőrök visszatartó erőt jelentenek az erőszakos események megjelenésében, speciális képzettségük révén képesek hatékonyan kezelni a rendkívüli helyzeteket, szakszerűen járnak el, ha szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja merül fel, növelik a diákok és a dolgozók szubjektív biztonságérzetét és pozitív mintát mutatnak a konfliktusok megoldására. A tanulók szabálykövető magatartása mérhetően nőtt.

Gubinyi Attila r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Iskolapartnerségi Osztály vezetője értékelő beszédében kitért arra is, hogy a program indulása óta a harmadik tanévet zártuk le, és ez idő alatt a fejlődés is tetten érhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolaőrökre külön feladatrendszer érvényes, nem váltják ki a pedagógusok, a pedagógiai asszisztensek vagy a pszichológusok szerepét. A tevékenység folyamatos monitorozása rendkívül fontos. Tájékoztatta a hallgatóságot a 2023. június 6-án kiadott kormányhatározatban foglaltakról, mely az iskolaőri állomány 295 fős létszámnövelését irányozza elő, így a toborzás alapvető feladat a továbbiakban is.

A munkavállalók részéről Takács Zuzana a tatabányai Bánki Donát – Péch Antal Technikum, Nagy Dénes a Tokodaltárói Gárdonyi Géza Általános Iskola és Grell Antal az Oroszlányi József Attila Általános Iskola iskolaőrei szólaltak fel, és egybehangzóan a gyerekekre való odafigyelés és a szeretet fontosságát hangsúlyozták – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Be the first to comment on "(Tan)évet értékeltek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*