Két versenyen indultak

/A kép illusztráció – Fotó: Pixabay.com/

Eszkimó-Indián játékok – Nagykanizsa, 2023. 07. 1-2.

A rendezvény célja, hogy alapügyességi, kreatív, élményszerző feladatokat végezzenek a gyerekek, kajak-kenus közegben mozogjanak, és érezzék jól magukat. A verseny végén az indulók közül nem 1-2-3. helyezetteket választottak, hanem minden gyermek teljesítményét oklevéllel jutalmazták a szervezők.

Az előkészítő korosztály versenye 3 állomásból áll: egy vízi ügyességiből, egy játékos váltóversenyből, és a 4 km-es evezésből.

Az U8-U9-es korosztály egy szárazföldi ügyességi akadálypályával kezdett, amiben voltak labdás és labda nélküli feladatok, bóják közötti szlalomozás, zsákban futás, gát alatti mászás és gátugrás is. Ezután következett egy vízi feladatsor, itt a lapáttartást, illetve az előre-hátra és az oldalirányú mozgást értékelték. Végül volt még egy időre evezés, amit akár eszkimó hajóval is lehetett teljesíteni.

Az U11-es és U12-es korosztályban nem változtak az évek óta megszokott feladatok, továbbra is a kislabdadobás, húzódzkodás, futás-evezés hármas várt a gyerekekre.

Az OKSE eredményei:

MK-1 női gyermek U12
4. Kovács Euniké Veronika
7. Tóth Anna.

MK-1 férfi gyermek U10
22. Boér Csanád
23, Tóth Koppány Krisztián
25. Tóth Pál Levente

MK-1 női gyermek U10
2. Bacsányi Viktória Letícia

VIDÉK BAJNOKSÁG, 2023. JÚLIUS 6 – 8.

A Vidékbajnokság a Magyar Bajnokság „előkapuja”.

Ez egy előzetes tájékozódási lehetőség, mert az időeredményeket össze lehet hasonlítani a Budapest Bajnoksággal. A Dunán, a Fadd -Dombori pályán zajlottak a versenyek, 51 egyesület részvételével. Az összes nevezettek száma 1370 fő volt, ők 1993 hajóosztályban indultak.

Az OKSE 15 főt nevezett 22 hajóosztályban, és a következő eredményeket érték el:

K1 Női U23 500m
3. Pordán Petra

K1 Női Serdülő U15 1000m
3. Leskó Vivien

K1 Női Serdülő U16 1000m
8. Bacsányi Krisztina

K2 Női Kölyök U13-U14 1000m
5. Leskó Lili – Schattinger Zsófia

K1 Női U23 1000m
3. Pordán Petra

K1 Férfi Serdülő U16 2000m
9. Tóth Zalán

K2 Női Serdülő U16 2000m
4. Leskó Vivien-Bacsányi Krisztina

K1 Női Kölyök U13 2000m
4. Leskó Lili

MK1 Női Kölyök U13 2000m
2. Schattinger Zsófia

K1 Férfi Kölyök U13-U14 2000m
5. Preil Benedek

K1 Női Kölyök U13-U14 2000m
2. Fekete Léna Lujza

MK1 Női Gyermek U12 2000m
7. Kovács Euniké Veronika
20. Tóth Anna

MK1 Férfi Gyermek U11 2000m
21. Wágner Botond

MK1 Férfi Gyermek U10 2000m
27. Boér Csanád
28. Tóth Pál Levente
29. Tóth Koppány Krisztián

MK1 Női Gyermek U10 2000m
3. Bacsányi Viktória Letícia

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Két versenyen indultak"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*