/Kép forrása: Facebook/
„Három hónap eseményeinek összegzésével kezdte tájékoztatóját Hufnágel Ákos rendőr alezredes, az Oroszlányi Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szerdai ülésén.
Mint azt a két hónapja megbízott új városi kapitány elmondta, az elmúlt időszakban nem emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények száma, azonban – szinte települési specialitásként – gyakran kell csendháborítás miatt intézkedniük a rendőröknek.
File Beáta jegyző, az önkormányzat képviseletében arról szólt ezzel kapcsolatban, hogy sajnos sokszor indokolatlanul fordulnak hozzá csendháborítás ügyben, és bizony nem egy alkalommal bebizonyosodott, hogy alaptalanul.
Kiemelkedő bűncselekmény nem volt ebben a negyedévben, azonban a kapitány felhívta a figyelmet az internetes csalások elharapódzására. Újdonságokat is bejelentett Hufnágel Ákos.
Ilyen annak a 24 órás traffiboxnak a telepítése, ami tulajdonképpen egy fémkalitka, amibe egyetlen mozdulattal bele lehet pattintani a sebességmérő készüléket, s az így telepített traffipaxként működik, nem kell hozzá állvány, autó, elég ha kiteszik, bekapcsolják, és a műszer önállóan méri az előtte elhaladók sebességét.
Mostantól motoros járőr is munkába áll a kapitányságon, akinek feladata a helyi járőrözésen túl a kistérség településeinek felkeresése is.
A továbbiakban a nyárra való felkészülésről váltottak gondolatokat a jelenlévők, hiszen hamarosan vége a tanévnek, a vakáció pedig különösen a balesetvédelem területén ró nagyobb feladatokat nemcsak a rendőrségre, de a szülőkre is. Felmerült az alkohol-drog-internet hármasa, amelyek újabb kihívásokat jelentenek a gyermekek védelme érdekében.
Az ülés befejezéseként a bányásznapi előkészületek teendőiről esett szó. Az már biztos, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján az eseményeknek helyszínt adó Bányászati Múzeum környékén meg kell kétszerezni a parkoló autóknak biztosítandó helyet, valamint át kell gondolni a forgalomszervezést is a szakemberek szerint. E feladat megoldása érdekében már megtörtént az első helyszíni bejárás is.”
Forrás: oroszlany.hu
Be the first to comment on "Traffibox és motoros járőr Oroszlányban"