Szalagavató az Eötvösben

Egy osztály fejezi be tanulmányait idén az oroszlányi TSZC Eötvös Loránd Szakképző Iskolában. A 17 végzős diáknak pénteken tűzték mellükre a szalagot, amely mostantól jelzi: új élet küszöbére érkeztek.

A Bányász Klubban megtartott esemény a végzős, 3/11/A osztály tanulóink bevonulásával kezdődött, majd üdvözölték a vendégeket, köztük Pákozdi Szabolcsot, a Szakképzési Centrum főigazgatóját, Lazók Zoltán polgármestert, Rajnai Gábor alpolgármestert, valamint Vargáné Vojnár Katalin és Papp Péter települési képviselőket.

Köszöntő beszédében a főigazgató, valamint Bartalus Ilona intézményvezető is kifejtette, hogy most még közös az ünneplés, de bizony néhány hónap múlva szárnyat bontanak és elrepülnek a diákok az iskolából.

Ehhez azonban sikeres vizsgát kell tenniük, melyhez – az idei évtől kezdve – portfóliót is kell készíteni a gépi és CNC forgácsoló, hegesztő szakmát elsajátító diákoknak.

Lazók Zoltán polgármester szülőkhöz intézett gondolatai: „A város önkormányzata és a magam nevében megköszönöm azt a támogatást, amit Önök gyermekeiknek nyújtottak.

A mai nap mérföldkő az Önök életében is, hiszen az eddigi szeretetteljes nevelés, iránymutatás, értékek mentén való közös gondolkodás most lassan véget ér, s immár felnőtt gyermekük önállóan lesz képes dönteni a rá váró feladatokról.

A támogató kezekre, a figyelmes szeretetre azonban továbbra is szükségük lesz, hiszen a munka neheze, az utolsó nekifutás, a tanulás java most indul igazán. Kérem, szeretettel és türelemmel segítsék gyermekeiket továbbra is, hogy kitűzött álmaik valóra váljanak, s hasznos polgárai legyenek országunknak”.

A megható rendezvényt versekkel, énekekkel, táncprodukcióval színesítették, majd a szalagok feltűzését követően keringővel ért véget a feledhetetlen ünnepség.

 

Forrás és fotó: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Szalagavató az Eötvösben"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*