Elfogadták a város idei költségvetését

/Fotó: Nagy Pál/

„Február 15-i, szerdai ülésen tárgyalta a képviselő-testület a város 2023. évi költségvetését. A büdzsé véglegesítését megelőzően a frakciók külön-külön is „átrágták” a javaslatot, a Bizottságok pontosítottak rajta, míg végül a testület 7 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta az idei működés kereteit.

A teljes összeget tekintve idén a tavalyinál 25%-kal több pénzből, összesen 7,5 milliárd forintból gazdálkodhat a város, ez azonban az energiaárak, a garantált bérminimumok és az infláció növekedésének tükrében reálértéken csökkenést jelent a 2022. évihez képest.

Tehát hiába van több pénz a kasszában, kevesebbre lesz csak elég. Ezért szükséges hatalmas fegyelem és türelem ahhoz, hogy a megszorítások mellett is tudjon a város fejlődni, előre lépni.

Nézzük, mit lehet kiolvasni a számokból!

  • A bevételek alakulásáról talán sokat elmond, hogy amíg az önkormányzat és intézményeinek kiadásai (az előbb említett infláció, bérminimum és energiaárak miatt) a jelenlegi tervek szerint 30%-kal fognak nőni, addig az állami normatíva átlagos növekedése mindössze 3%, ezért aztán a város intézményeinek (óvodák, bölcsőde, szociális intézmények és a művelődési ház) fenntartásához az eddiginél 50%-kal több forrást kell biztosítani.
  • Ezt szerencsére ellensúlyozza az iparűzési adóbevételek tervezett növekedése: a 2022-es előzetes bevallások azt vetítik előre, hogy a cégek árbevétele – és ezen keresztül az iparűzési adó – mintegy 20%-kal fog növekedni. Külön köszönet jár a gazdaság szereplőinek, a vállalkozásoknak és az ott dolgozóknak, akik munkájukkal a bevételhez, fejlesztési és üzemeltetési forrásokhoz juttatják a várost.
  • Az IPA növekedése viszont maga után vonja az önkormányzat másik jelentős kiadásának, az állam felé fizetendő szolidaritási adónak az emelkedését is: ez 2023-ban a tavalyihoz képest 38%-kal többet, 622 millió forintot fog elszippantani. A szolidaritási adó alapját képező adóerő-képességünk az adóbevételek mellett azért is növekszik, mert bizony az állandó lakosok száma (akik nem albérletben, vagy munkásszálláson laknak) folyamatosan csökken.
  • A 2023-ban bevezetett lakossági adók bevételei a tervek szerint 160 millióval növelik majd a költségvetést. Ezt a forrást összevetve például azzal, hogy pusztán a közvilágítás költsége (még úgy is, hogy a lámpatestek fele nem üzemel!) 180 millió forintba kerül majd, látható, hogy lesz helye a bevételnek, bár annak összegét a testület nem az energiaköltségek fedezésére, hanem elsősorban a járdák, utak, garázsbeállók javítására és fejlesztésére fordítja majd, de hamarosan elindul a vasútállomási tó rendbetétele is.
  • Növekedtek az önkormányzat személyi kiadásai, ennek oka nem a jelentős béremelés, hanem a kötelező bérminimumok, valamint cafetéria-emelés. Az alpolgármester lemondásával bére a tartalékhoz kerül át, hogy a későbbiekben más feladatokra lehessen felhasználni.
  • Az önkormányzat közüzemi kiadásai a tavaly ilyenkor tervezetthez képest – még az uszoda bezárásával is – több, mint kétszeresére, 77 millióról 224 millió forintra emelkednek.
  • Az előző évek válságeseményei következménye az is, hogy összesen mintegy hatszorosára, 20-ról 130 millióra növelte az önkormányzat a tartalékokat, amelyek előre nem látható (pl. vis maior) kiadásokra, illetve ha marad, akár fejlesztésekre is fordíthatók.
  • Mint ahogy újra saját körzetük fejlesztésére fordíthatják majd a települési képviselők azt a fejenként 1,5 millió forint képviselői keretet is, amelyet még 2020-ban a Covid kezdetén kellett lenullázni.

A költségvetés kiadás oldalán vannak még olyan tételek, amelyekre szívesen áldozna a város:

  • a közvilágítás-fejlesztés eredményeképpen még az idén, megújulva visszakapcsolják a jelenleg nem világító lámpatesteket. Ez a fejlesztés már a jövő hónapban elindul, és a remények szerint október végére befejeződik.
  • További mintegy 500 millió forintnyi energetikai beruházás is be lett tervezve (a tűzoltóság épületének energetikai korszerűsítése, az idősotthon hőszigetelése és ablakcseréje, a Meseliget óvoda külső hőszigetelése, és elkezdődik a Polgármesteri Hivatal energetikai korszerűsítése is).
  • Az előző évekhez hasonlóan – most nem támogatásból, hanem önerőből – tovább újulnak és bővülnek a város parkolói és útjai, melyre 50 millió forintot tervezett be az önkormányzat.

A működési kiadásoknál az alábbi sorokon láthatunk nagyobb növekedést:

  • A sportlétesítmények üzemeltetésére több, mint 100 millió forintot terveznek. Ebbe nem tartoznak bele a nagycsarnok költségei, azt az OSE fizeti, beletartozik azonban a kiscsarnok, a Fekete István Sportcentrum, a műfüves pálya, az ökölvívó és a küzdősport terem, és a Chudik Lajos Sportlétesítmény helyiségeinek (súlyemelés, teke, foci) üzemeltetése.
  • Csökkent az uszoda fenntartására fordított összeg. A létesítmény újra nyitása egyelőre még sajnos nem finanszírozható, a jelenlegi állapot fenntartása is 24 millió forintba kerül.
  • A civil szervezetek támogatása még nem éri el, de kezdi megközelíteni a válság előtti szintet: idén a társadalmi és sportcélú pályázatban 20 millió forintra tarthatnak igény az egyesületek és alapítványok.
  • A tavaly óta működő Digitális Tudásközpont pályázati támogatása márciusban megszűnik, nem szeretnék azonban, ha elkerülne a városból, ezért a működésre új költségvetési sort alkottak és 20 millió forintot terveztek rá. Az üzemeltetést továbbra is az OIH végzi majd, a működtetésében az Oroszlányért Alapítvány és az Edutus Egyetem is közreműködik majd.
  • Továbbra is fennmarad az orvosi és a fogorvosi ügyeletet, támogatják a háziorvosi rendelők működtetését. Az ügyeleteknek a mentőkhöz kerülése az országban több lépcsőben zajlik, Komárom-Esztergom vármegye csak később csatlakozik, addig a város finanszírozza ezt a szolgáltatást is.
  • Új költségvetési sort kapott az Ifjúsági Önkormányzat, ők 254.000 forintból gazdálkodhatnak idén.
  • Szélesednek a nemzetközi kapcsolatok lehetőségei: ebben az évben újraindul a finn testvérvárosi kapcsolat és várhatóan a francia testvérvárosi együttműködésre is aláírás kerül.

Hogy ilyen költségvetése lett Oroszlánynak – melyből futja fejlesztésekre is -, azoknak a kemény megszorításoknak az eredménye, amelyet a tavalyi év folyamán volt kénytelen meghozni, és betartatni nagyon következetesen az Önkormányzat. Ezért külön köszönet az intézményekben dolgozóknak, és a város összes lakosának!”

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Elfogadták a város idei költségvetését"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*