Jól tanultak, jól sportoltak (+Képgaléria)

Ünnepélyes keretek között adták át hétfőn délután a „Jó tanuló, jó sportoló” elismeréseket a Krajnyik „Akác András Sportcsarnokban.

A képviselő-testület október 27-én döntött arról, hogy a város sport- és tanulmányi eredményeiben kiemelkedő diákjait idén is megjutalmazza.

A megjelenteket, köztük Szabó Mihály alpolgármestert, dr. File Beáta jegyzőt, a szülőket, edzőket és a szép eredményeket elért diákokat Péter Melitta jegyzői referens köszöntötte, majd Rajnai Gábor alpolgármester intézett ünnepi szavakat az áldozatos munkájuk eredményeiért elismerésre váró jó tanulókhoz, akik egyben jó sportolói is Oroszlánynak.

A rendezvényt a Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola tanári rézfúvós quartettjének előadása és a Hébé Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsora színesítette, majd Rajnai Gábor, valamint Zsolnay Árpád, az OBSK egykori kosárlabdázója, trénere közösen nyújtotta át az elismeréseket a diákoknak és edzőiknek.

A díjazottak névsorát ITT OLVASHATJÁK:  Díjazottak

KÉPGALÉRIA ITT található!

 

Forrás és fotó: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Jól tanultak, jól sportoltak (+Képgaléria)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*