Ezekről döntöttek

/A Polgármesteri Hivatal a Művelődési Központ felől – Fotó: Nagy Pál/

„18 napirendi előterjesztést tárgyalt a képviselő-testület a csütörtök délutáni ülésén.

Lazók Zoltán polgármester elsőként tájékoztatót tartott a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, majd a város közútjainak forgalmi rendjére vonatkozó előterjesztést tárgyalták meg a képviselők.

Ezt követően elfogadták a temetkezési tevékenységről szóló rendelet felülvizsgálatát, döntöttek a temetőüzemeltetés feltételeiről, jóváhagyták az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság, valamint az Oroszlány Város Polgárőrsége Egyesület éves munkájáról szóló beszámolót.

Elfogadták Oroszlány Város Óvodáinak 2021/2022. nevelési évben végzett tevékenységről szóló beszámolóját, a 2022/2023. évi munkatervét.

Egyhangú döntés született a Veszélyhelyzeti és Költségvetés Védelmi Munkacsoport által összeállított előterjesztést illetően, mely további önkormányzati döntéseket irányoz elő a megnövekedett rezsiköltségek hatásának kezelése érdekében.

A testület támogatta az ajánlatkérési javaslatot a központi orvosi ügyelet 2023. évi megszervezése érdekében, majd önerő összegének pontosításáról, előkészítő költségek biztosításáról döntöttek két pályázat esetében, véleményezték az általános iskolai körzethatárokat.

Döntöttek az V. számú felnőtt háziorvosi körzettel kapcsolatosan. Dr. Szabó Zsolt háziorvos bejelentette, hogy 2022. december 31-én szeretné befejezni háziorvosi tevékenységét. A körzet működtetésére vonatkozóan az önkormányzat pályázatot ír ki.

A továbbiakban helyi közutak, parkolók és járdák közlekedésfejlesztési koncepciójával, Településrendezési Tervvel kapcsolatos döntések születtek, majd a kérdések, interpellációk napirenddel fejeződött be a nyílt ülés.

A zárt ülésen a „Jó tanuló – jó sportoló” cím elnyerésére kiírt pályázatokat bírálták el, végül Oroszlány közműves szennyvízelvezetés és tisztítás víziközmű-szolgáltatási ágazatát érintő 2022. évi Gördülő Fejlesztési Terv módosítását hagyták jóvá.”

Az előterjesztések, témák ITT találhatók.

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Ezekről döntöttek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*