Szeszben feloldott bódító anyaggal beitatott újságot juttattak be a börtönbe

/Fotó: Police.hu/

Oroszlányiak is érintettek ebben az ügyben, melyről a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatott bennünket:

Az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi  Járási Ügyészség négy férfival és három nővel szemben nyújtott be vádiratot, akik közül két férfi a börtönből irányította azt a két nőt, akik a bódító hatású anyagokat értékesítették.

A vádirat szerint két, jogerős szabadságvesztést töltő férfi egyike a börtönben interneten rendelt a Távol-Keletről, Kínából és Hong-Kongból új pszichoaktív anyagot, amelyet az ő felhívására nő élettársa 2019-2020. év során szlovákiai postákon felvett, majd Magyarországra behozta, és több hazai címre feladta. Az anyag egy részét annak a nőnek továbbította, akinek fia szintén büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott. Ez a nő a csomagok kézhezvételét követően az anyagot tovább osztotta, és a fia által megadott címekre, illetve a büntetés-végrehajtási intézetekbe is eljuttatta. A büntetés-végrehajtási intézetekbe való bejuttatás egyik módja volt az, hogy az anyagot alkoholban, sebbenzinben, illetőleg acetonban feloldotta, majd az így létrejött oldatot újságlapokba itatta, és a szárítást követően az újságlapokat postai úton küldte be a címzettek részére.

A két nő letartóztatásáról a http://ugyeszseg.hu/rejtvenyfejtes-a-nyomozasban-letartoztattak-az-uj-pszichoaktiv-anyagot-terjeszto-noket-a-komarom-esztergom-megyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye-rendorsegi-fotoval/ oldalon adott ki közleményt az ügyészség.

A vádirat szerint egy harmadik férfi a csekély mennyiség felső határát meghaladó új pszichoaktív anyagot vásárolt az egyik letartóztatott nőtől, a vásárlásnál jelen volt vele egyetértésben egy negyedik férfi is.

A nyomozó hatóság 2020. június 20-án Majk közelében ellenőrizte a negyedik férfi által vezetett gépkocsit, és a vásárolt anyagot lefoglalta.  Egy harmadik nő 2019. októbere és 2020. szeptember 30-a között legkevesebb 27 alkalommal vásárolt kábító hatású anyagot, amelynek ellenértékét az egyik letartóztatott nő rendelkezése alatt álló bankszámlára utalta.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság a két irányító férfit és a két letartóztatott nőt szabadságvesztésre, közügyektől eltiltásra és vagyonelkobzásra, a harmadik férfit végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre és járművezetéstől eltiltásra, a harmadik nőt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje – tájékoztatott a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Korában itt adtunk hírt az ügyről, itt olvasható az oroszlányi érintettség is: https://oroszlanymost.hu/2020/12/04/uj-pszichoaktiv-anyaggal-visszaeles-miatt-nyomoznak-ket-oroszlanyi-lakos-ellen-is/

Írj Te először kommentet "Szeszben feloldott bódító anyaggal beitatott újságot juttattak be a börtönbe"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*