A Volánbusz oroszlányi menetrendje már a menetrend.app alkalmazásban is elérhető

A mai napon újabb 57 város helyi menetrendjével bővült a népszerű okostelefonos alkalmazás.

A menetrendek megtekintése mellett a mobilalkalmazás lehetőséget biztosít utazástervezésre közösségi közlekedéssel, kerékpárral, valamint gyalogosan is. Emellett sok kényelmi funkciót is tartalmaz, amelyek elsősorban az ingázók számára jelentenek segítséget: kedvencek, átszállási kapcsolatok, közeli indulások, térképek – ráadásul ezek mindegyike offline is elérhető.

A menetrendi adatok forrása a Volánbusz Zrt. menetrendi adatbázisa, amely július közepén vált nyilvánosan elérhetővé a fejlesztők számára. Az adatok a Volánbusz által közzétett frissítések alapján az alkalmazásban is rendszeresen frissülnek.

Az alkalmazást, amely nyáron ünnepelte tizedik születésnapját, összesen kb. 275 ezren veszik igénybe utazásuk megtervezéséhez, így a legnépszerűbb utazástervező platformok egyike az országban. A mostani bővüléssel összesen már 75 városban érhető el, egyre több helyen valós időben is. Az alkalmazást egy fiatalokból álló hazai csapat fejleszti, akik a felhasználók visszajelzései alapján folyamatosan bővítik azt. A Volánbusz Zrt. helyközi járatai (így a helyi bérlettel igénybe vehető helyi szakaszok) egy későbbi frissítésben fognak bekerülni az alkalmazásba.

Az alkalmazás ingyenesen letölthető Androidos okostelefonokra a Google Play-ből és az App Gallery-ből. (Az iOS app fejlesztés alatt.)

Az új városok Komárom-Esztergom megyében: Esztergom, Komárom, Oroszlány, Tata – tájékoztatott az AppCorner Kft.

Írj Te először kommentet "A Volánbusz oroszlányi menetrendje már a menetrend.app alkalmazásban is elérhető"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*