Vádemelés oroszlányi testvérgyilkosság miatt

/Fotó: Ügyészség/

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben vádat emelt azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki a vád szerint 2020 májusában, Oroszlányban, a vita hevében egy késsel megölte a testvérét.

A vádirat lényege szerint az ittas férfi 2020. május 9-én 21 óra 15 perc körüli, oroszlányi otthonukban előzetes szóváltás után, dulakodás közben egy 33 cm pengéjű késsel mellkason szúrta testvérét. A sértett a szúrás után még el tudta hagyni a lakást, hogy az egy szinttel lejjebb lakó szomszédjától segítséget kérjen, majd összeesett és a helyszínen életét vesztette.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint a korábban egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének elkövetése miatt kapott 1 év 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását rendelje el, továbbá a vádlott letartóztatását tartsa fenn – tette közzé a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség az Ügyészség honlapján.

Be the first to comment on "Vádemelés oroszlányi testvérgyilkosság miatt"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*