Beszámolt az önkéntesek elnöke

/A kép illusztráció – Fotó: Pixabay/

Pénteken délután a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában tartotta meg elnöki beszámolóját Tyukodi József, az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője. A rendezvényen tiszteletét tette Szabó Mihály alpolgármester is.

Elsőként az elnök részletes beszámolót tartott az egyesület 2020-ban elvégzett tevékenységéről, programjairól, a tavalyi évben elnyert pályázatokról.

Ezt követően tájékoztató hangzott el a helyi és a Tatabányai Tűzoltósággal való együttműködésről, valamint az idei pályázati lehetőségekről.

A továbbiakban ismertetésre került az egyesület 2021. évi esemény naptára, illetve az ifjúsági csapat gyakorlatáról szóló beszámoló.

Végezetül az elnök javaslatot tett a tagdíjak mértékének elfogadására, felhívta a figyelmet az adó 1% felajánlására, vázolta a jelenlegi felnőtt és ifjúsági taglétszámot, jelezve az utánpótlás fontosságát.

Az egyesület idén ünnepli megalakulásának 110. évfordulóját. A jeles alkalomból egy nagyszabású rendezvényt kívánnak szervezni az ősz folyamán.

Ennek megvalósítására az önkormányzat által kiírt idei társadalmi célú pályázaton 300.000 Ft-ot nyertek az oroszlányi önkéntes lánglovagok.

 

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Beszámolt az önkéntesek elnöke"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*