Garázdaság egy oroszlányi parkolóban – Vádemelés

/A kép illusztráció!/

„A Tatabányai Járási Ügyészség a garázdaság vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a fiatalkorú férfival szemben, aki Oroszlány egyik parkolójában három gépkocsit rongált meg.

A vádirat szerint a férfi 2019. július 6. napján a kora délutáni órákban Oroszlányon a Gárdonyi Géza utcában az egyik személygépkocsi bal oldali kilincsét és körülötte az ajtót úgy rongálta meg, hogy abba többször belerúgott, ezzel 50.000,- Ft. kárt okozott.

Egy másik gépjármű bal első ajtaját és zárszerkezetét több alkalommal megrúgta, zárszerkezetébe egy idegen kulcsot beletört, ezzel 50.000,- Ft kárt okozott.

Egy harmadik gépkocsinak a bal oldali zárszerkezetét megrángatta, majd több alkalommal az ajtajába belerúgott és a bal oldali külső visszapillantó tükrét letörte, ezzel összesen 26.000,- Ft kárt okozott.

A vádlott ezen erőszakos cselekményével nyíltan szembehelyezkedett a társadalmi együttélési szabályokkal és magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélje, amelynek a végrehajtását próbaidőre függessze fel, továbbá állapítsa meg, hogy a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll.”

Fentiekről a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatott bennünket.

Be the first to comment on "Garázdaság egy oroszlányi parkolóban – Vádemelés"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*