Oroszlányból indult: Molnár Nikoletta – videóval

(Fotó:Szigligeti Színház)

Néhány alkalommal olyan Oroszlányon vagy a környéken született, ide származott, esetleg életének egy szakaszát itt töltő emberekkel foglalkozunk akik sokat tettek a városért, valami jelentőset alkottak itt:

Molnár Nikoletta (Oroszlány) Jászai Mari-díjas magyar színésznő.

Életpályája

1983-ban Oroszlányban született. 1989-1997 között a József Attila Általános Iskola tanulója volt. 1997-2001 között az oroszlányi Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskolában tanult. 2006-ban végzett az Új Színház stúdiójában.

2008-ban egy színházi meghallgatásra érkezett a Szolnoki Szigligeti Színházba, amely olyan jól sikerült, hogy azóta a színház tagja.

Első szerepe rögtön Júlia, a Rómeó és Júlia című Shakespeare drámában.Anyaszínházi munkái mellett vállal vendégszerepléseket is. 2013-2016 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakos hallgatója volt.

Díjai és kitüntetései

Mensáros László-díj (2011)

Junior Príma-díj (2013)
Jászai Mari-díj (2016)
Fontosabb szerepeiről ITT:

 

VIDEÓ ITT:

Be the first to comment on "Oroszlányból indult: Molnár Nikoletta – videóval"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*