Fának csapódott egy gépkocsi Környe és Tata között – Frissítve

„Fának csapódott egy személyautó szerda délelőtt a Környe és Tata közötti útszakaszon.

A baleset következtében a járműbe egy ember beszorult, akit a tatabányai hivatásos és az oroszlányi önkormányzati tűzoltók szabadítanak ki.

Az esethez a mentők is kiérkeztek.

A munkálatok idején az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.”

Forrás:Katasztrófavédelem

2020.03.04. 08:21

FRISSÍTÉS:

„Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. március 4-én 7 óra 50 perc körül a 8119-es számú úton Tata és Környe között, Tagyospuszta térségében.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 46 éves férfi Suzuki típusú személygépkocsival közlekedett Tata irányába, és eddig ismeretlen okból lesodródott az úttestről, majd egy fának ütközött. A gépjármű vezetője olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínén félpályán haladhat a forgalom.”

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság  közleménye

2020. 03. 04., sze – 09:07

Forrás:police.hu

FRISSÍTÉS:

„A halálos baleset helyszínén zavartalanul halad a forgalom.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, meghalt egy személygépkocsi sofőrje, miután fának ütközött Tata és Környe között. Az érintett útszakaszon a helyszínelés befejeződött, a forgalom 11 óra 40 perctől újra zavartalanul halad.”

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

2020. 03. 04., sze – 11:48

Be the first to comment on "Fának csapódott egy gépkocsi Környe és Tata között – Frissítve"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*