Ezt látta már? Szénszállítmány Oroszlányból Budapestnek (Csak röviden…)
(fotó:filmhiradokonline.hu)
A régi filmfelvételek, híradók sok információt hordoznak, sokat megmutatnak egy város és az ország életéből, történelméből.
(fotó:filmhiradokonline.hu)
A régi filmfelvételek, híradók sok információt hordoznak, sokat megmutatnak egy város és az ország életéből, történelméből.
(fotók:Nagy Pál)
A hozzá közeli Vértesszentkereszti apátsággal ellentétben Gerencsérvárt – még a térségben lakók közül is (tapasztaltam) – jóval kevesebben ismerik. Pedig közel egy időben épültek. Valószínűleg elsősorban nem erődítménynek, inkább lovagvárnak, főúri lakótoronynak épült – még ha nyilván volt is védelmi feladata. Sok vadászatot láthatott.
/A kép illusztráció!/
„A Tatabányai Járási Ügyészség a többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben a letartóztatásban lévő négy elkövetővel egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről, amely után a vádiratban a vádlottak letartóztatásának fenntartását és a velük kötött egyezségek bíróság által jóváhagyását indítványozta.
Az Oroszlány saját közönsége előtt szoros csatában, egy ponttal kerekedett a Kecskemét fölé a férfi kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján.
/Címlapkép: Pixabay/
Az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár decemberi programfüzetében már közzétette a 2019. évi Előszilveszter programját is, melyet idén is december 30-án rendeznek.
A Volánbusz honlapján tette közzé Oroszlány helyi közlekedési rendjét az ünnepi időszakra vonatkozóan. E szerint:
/a kép illusztráció/
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása: 2020. január 4-5-ig és február 1-2-ig Tatabánya – Oroszlány között a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
/Címlapkép:Pixabay/
További információk a plakáton:
(Felszabadulási emlékmű, szemben az épülő városháza, 1963. – fotó:fortepan.hu/Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / VÁTI felvétele)
Idén is kétnyelvű istentisztelettel kezdődött a Szlovákok napja itt Oroszlányon – írja az oroszlany.hu, majd így folytatódik a cikk: