Hősi halottakra emlékeztek

A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete az alábbiakat tette közzé közösségi oldalán – szöveghűen idézzük:

„Mortui vivos docent – A holtak az élőket tanítják

E latin gondolat arra utal, hogy a halottak szellemi, erkölcsi öröksége továbbra is formálja az élő generációk életét.

2008 óta – immáron17 esztendeje -, hogy Mindenszentek és Halottak Napja közeledtével mécsesgyújtással emlékezünk a majki, madárhegyi temetőben található II. világháborús katonasíroknál.

Az október 25-i eseményen az oroszlányi Rákóczi Szövetség tagjain kívül Fehérdi Zsuzsanna és Rajnai Gábor önkormányzati képviselő, a Zsámbéki Rakétabázis önkéntesei, valamint Ábel Attila, a temetőben nyugvó néhai Nagy Sándor őrvezető unokája is részt vett.

A sírkertben 12 magyar huszárhonvéd nyugszik, tiszteletükre Szebenyi István, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke mondott megemlékező beszédet.

Ezután a hősi halált halt katonák emlékére állított oszlopnál civil szervezetünk nevében Nagy Csaba elnök és Aranyosi Éva alelnök helyezte el a kegyelet koszorúját, majd a mécsesek meggyújtását követően nemzeti imánk, a Himnusz közös éneklésével zárult a megható rendezvény.

Béke poraikra!”

Forrás és fotó:Facebook/Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete

Be the first to comment on "Hősi halottakra emlékeztek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*