Bevitte a lopott pénzt a rendőrségre

/Fotó: Pixabay.com/

A lopás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség az eredményes közvetítői eljárás lefolytatását követően a büntetőeljárást megszüntette azzal a férfival szemben, aki a lopott pénzt másnap a rendőrségre vitte be, magát feladta.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2024. február 27-én az oroszlányi munkásszállón lakott, amikor 0 óra 45 perckor azzal az indokkal, hogy az emeleten lévő WC-ből folyik a víz, elterelte a portás figyelmét.

A portás felment az emeletre körülnézni, eközben a tolvaj férfi a portán lévő pénzkazettát annak kulcsával kinyitotta, és abból 80.000,- forintot  magához vett, és azzal távozott az épületből.

A lopással okozott kár megtérült azáltal, hogy a férfi a lopott pénzt másnap bevitte az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Az ügyészség a büntetőeljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette és az ügyet közvetítői eljárásra utalta.

Az elkövető a bűncselekmény káros következményeit a sértettel kötött megállapodás szerint jóvátette a sértettnek, ezért az ügyészség az eljárást megszüntette – tájékoztatott bennünket Dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Be the first to comment on "Bevitte a lopott pénzt a rendőrségre"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*