Már látogatható az emlékkiállítás

„A méltán elismert egykori rajztanárra, a híres templomfestőre emlékeztek csütörtökön délután Oroszlányban, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében.

A zsúfolásig megtelt térben Körtvélyfáy Zoltán megbízott igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd felidézte a mester városhoz köthető életművét.

Az Oroszlányban töltött mintegy két évtized elegendő volt számára hogy maradandó művészi és pedagógusi tevékenységet fejtsen ki. 1956-ig a régi vájáriskola igazgatója volt, majd politikai döntés miatt a József Attila Általános Iskola rajztanára lett, utána a gimnáziumban oktatott, onnan ment végül nyugdíjba.

Ez idő alatt egy egész művész generációt indított el: Árvai Jánost, Keller Józsefet, Kucsera Andrást, Szedlák Jánosné, Sztancsik Zsuzsát és Zsombolyai Máriát.

A város nem feledkezett meg áldásos tevékenységéről, 1995. augusztus 20-án elismerő oklevelet adták át életművéért, 2005-ben pedig utcát neveztek el róla.

A kiállítás megnyitón virtuálisan megidézték Závory Zoltánt is, hiszen a Vitray Tamás 1993-ban vele készült riport filmjéből vágtak be értékes képsorokat.

A megnyitón szót kapott a magát mindmáig Závory tanítványnak valló Kucsera András festőművész is, aki néhány átélt történetet osztott meg a közönséggel, a mester alkotói és emberi nagyságával kapcsolatban. A kiállítás megnyitó végén Zsombolyai Mária festőművész – aki szintén Závory tanítvány- verssel emlékezett meg a művészről.

Závory Zoltán az egyházművészet európai szintű képviselője, közel 280 templom őrzi a keze nyomát. A pusztavámi templom falképeinek helyreállítása különlegesen nagy kihívást jelentett számára. Itt ugyanis véletlenül a templomépület alól kibányászták a szenet, és 20-25 centiméterre az egész lesüllyedt. A freskók halszálkaszerűen repedtek meg. A másik igen nehéz feladata az 1985-ös földrengés után, az isztiméri templom felújítása volt.

A 33 alkotást bemutató kiállítás március 19-ig tekinthető meg.”

 

Forrás és fotó: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Már látogatható az emlékkiállítás"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*