Ez történt a közmeghallgatáson

„Közmeghallgatást tartott Oroszlány Város Önkormányzata csütörtökön délután a Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében, ahol a települési képviselők, osztályvezetők, a város intézményeinek képviselői mellett civil érdeklődők is jelen voltak.

Lazók Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd miután megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, elmondta, hogy a közérdekű kérdések és javaslatok előzetesen is leadhatók voltak szeptember 7-19. között a hivatal információs szolgálatánál elhelyezett gyűjtőládában, illetve elektronikusan a jegyzőnek megküldve.

A felhívásra összesen 6 kérdés és észrevétel érkezett.

Egy lakó jelezte, hogy a városban a tömblakásos környezetben lévő parkolók túlzsúfoltak, késő délután, este már csak „kihalásos” úton lehet szabályosan parkolni a házak körül. A polgármester válaszában elmondta: a problémát mindannyian tapasztaljuk nap, mint nap, kollégáimmal azon dolgozunk, hogy a legoptimálisabb megoldást találjuk meg.

Szó esett arról, hogy a Volánbusz jelentős járat ritkítást hajtott végre. Az Oroszlány-Tata útvonalon közlekedő járatok döntő többsége megszűnt, ideiglenesen nem közlekedik, hiányuk nagy nehézséget okoz. Az ügy érdekében a hivatal munkatársai felveszik a kapcsolatot a szállító céggel.

Érkezett javaslat a Népekbarátsága utca és Tópart utcai kereszteződés forgalmi rendjének megváltoztatására, a Kertalja utcai zöldterület használatával, illetve a Malom tó környéki pihenőpark, sétáló kialakításával kapcsolatosan.

A fórumon több panasz is elhangzott. Sokan sérelmezték, hogy a felújított Bánki Donát utcát autópályának tekintik. A városvezető tájékoztatása alapján, hamarosan 2 darab Trafibox kerül kihelyezésre Oroszlányban, melynek pontosan az lesz a feladata, hogy kiszűrje az ámokfutó gyorshajtókat.

A Dózsa György úton egy pad cseréje az ott lakók véleménye alapján nem szakszerűen és esztétikusan történt, továbbá egy hölgy – szintén a Dózsa utcában – az ottani fenyőfák ritkítását kérte.

Éles kritika fogalmazódott meg a Bányásznapi rendezvények városból történő „kiköltöztetése” miatt. Lazók Zoltán válaszában elmondta, hogy az előző években többen nem tetszésüket fejezték ki a Szent Borbála téri zajhatások miatt, ezért döntöttek úgy, hogy a Bányászati Múzeumba viszik ki a kulturális programokat. Persze, most a Majki utcai lakosok és a falu részen élők panaszkodtak a hangos zene miatt. Nehéz mindenkinek megfelelni…

Egyik lakóközösség képviselője a szennyvízaknák körüli rágcsálóirtás ellenőrzéséről kért tájékoztatást. Bartalus László osztályvezetője válaszában közölte, hogy ez a kormányhivatal hatáskörébe tartozik.

Az interneten érkező kérdések sora elsőként a vasútállomás előtti tó rendbetételét feszegette. Németh Gábor az OIH Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a kb. 1,5 hektár területű tómeder kotrása több százmillió forintba kerülne, a megvalósítás egyelőre illúzió.

A továbbiakban a külterületi utakkal – kiemelve a Nyíres dűlőt -, a Bányász körutat az Ifjúmunkás utcával összekötő gyalogos szakasz felújításával, a Táncsics Mihály utcai kátyúk megszüntetésével, a Haraszthegy teljes rendbetételével, valamint a temetői hulladékok elszállításával kapcsolatosan érkeztek kérdések.”

 

Forrás: oroszlany.hu     (kiemelések tőlem – a szerk.)

Be the first to comment on "Ez történt a közmeghallgatáson"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*