Egy élő skanzenről hallgattak előadást

A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete közösségi oldalán írta, hogy nagy érdeklődés övezte újabb rendezvényüket augusztus 3-án a Művelődési Központban.

„A rendezvényen „ A Vértes gyöngyszeme” címmel Vérteskozmáról tartott vetített képes előadást Radisics Milán fotóművész, a település honlapjának szerkesztője.

Vérteskozma területe már az ősidők óta lakott volt, első írásos említése az 1300-as évekre datálódik, ekkor a Gesztesi-várhoz tartozó területként írnak róla, katonai szálláshelyként tartották számon.

A török időkben elnéptelenedett, majd 1744-ben 59 katolikus sváb családot telepítettek be a faluba, akik erdőt és földet műveltek. A község sorsát a második világháború pecsételte meg, mivel frontvonala több mint három hónapon keresztül a Vértesben húzódott. 1946 májusában kitelepítették a németnek tartott vérteskozmaiakat, mintegy 300 embert, csaknem a teljes lakosságot.

Mindössze négy család élt tovább a faluban. A szép, német parasztházak viszont ott maradtak. Mára Vérteskozma újra népesedik, a kirándulók kedvelt célpontjává vált. Gánthoz csatolták, és üdülőfaluként sokan kedvelik. A falu természetvédelmi területen fekszik, és élő skanzenként működik.

A Községvédő Egyesület pedig gondoskodik arról, hogy a tradicionális utcakép, a jellegzetes házak megmaradjanak. A rendkívül gazdag fotógalériával színesített prezentáció is igazolta, hogy a kicsinyke Vérteskozma a nyugalom szigete jelzőt is teljes biztonsággal viselheti, melynek lakója volt többek között Balczó András, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán is.”

 

Forrás és fotó: Facebook

Be the first to comment on "Egy élő skanzenről hallgattak előadást"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*