Az oroszlányi rendőrök 3 óra alatt elfogták a rablót

Cigaretta kérés volt az ürügy, majd a sértettet megverte a tettes, az értékeit elvette. Az oroszlányi rendőrök a támadót őrizetbe vették.

Nem barátot akart szerezni a 32 éves gyanúsított, de az első lépése még annak tűnhetett. Június 5-én 23 óra 30 perc körül leszólított egy férfit Oroszlányon a Mindszenti úti garázssoron.

Tőle cigarettát kért, így próbált a bizalmába férkőzni. A gyanútlan áldozatát sikerült félre vezetnie, majd az egyik garázs sarkánál – minden előzmény nélkül – váratlanul kétszer megütötte. A földre rogyott férfitól elvette telefonját és a pénztárcáját, ezt követően sietősen távozott.

A tettes még menekülés közben a telefont, majd a pénztől megszabadított tárcát eldobta. A sértett miután feleszmélt, értesítette a rendőröket. Az oroszlányi rendőrök adatgyűjtés során azonosították az elkövetőt, akit három órán belül a lakcímén elfogtak. Beismerte tettét, a rendőrök a telefont, és a tárcát is megtalálták.

H. A-t a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait a Tatabányai Járási Ügyészségnek – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Be the first to comment on "Az oroszlányi rendőrök 3 óra alatt elfogták a rablót"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*