Kecskéden rendeztek csapatbajnokságot a vármegye horgászai

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége az elmúlt hétvégéken rendezte meg a felnőtt megyei halfogó horgász csapatbajnokság A és B csoportjának versenyét, valamint a női egyéni bajnokságot.

A versenyeket a kecskédi Öreg-tó partján tartották, az A csoport versenyét az esztergomi Vasas Horgász Egyesület nyerte, Iglódi Réka lett a legeredményesebb női horgász.

A B csoport versenyére rekordszámú, 14 horgász egyesület nevezett be. A 42 versenyzőt jó idő fogadta és a halak is érdeklődők voltak. A legjobban fogók 10 kilogramm feletti eredményt értek el, főleg dévéreket fogtak, de előfordult 1-2 ponty is.

Az első helyet a tatabányai Duna Sporthorgász Egyesület szerezte meg, második lett a Tokodaltárói Horgász Egyesület, ők ketten felkerültek az „A” csoportos versenybe. A harmadik helyet a Mocsai Sporthorgász Egyesület kapta. A legtöbb halat, 12 kilogrammot, Schmidt-Kovács Bence fogta a Duna Sporthorgász Egyesületből.

Az A csoport versenyén hideg, szeles idő fogadta a 12 csapatot és az 5 női versenyzőt. A nem túl optimális körülmények dacára a halak kapáskedve igen jó volt. Főleg dévérek, kevés törpeharcsa és jó pár ponty alkotta a zsákmány zömét.

Nagy fölénnyel lett első a Vasas Horgász Egyesület Esztergomból, a második helyet a Tatai Horgász és Környezetvédő Egyesület szerezte meg, a Tokodi Horgász Egyesület lett a harmadik.

A női versenyzők kitettek magukért, 14,8 kilogrammal Iglódi Réka (Szőnyi Dolgozók SHE.) fogta az egész mezőny legtöbb halát. A legtöbb halat fogó versenyző Szerencse Zoltán volt (Vasutas Horgász Egyesület Komárom) 26 kilogrammos fogásával.

A versenyszákokban tartott zsákmány mérlegelés után visszakerült a tóba, majd Kecskéd polgármestere, Grúber Zoltán köszöntötte a résztvevőket és átadta a díjakat a helyezetteknek – tájékoztatott bennünket Farkas István.

Be the first to comment on "Kecskéden rendeztek csapatbajnokságot a vármegye horgászai"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*