Meghalt Hermann Istvánné

„Tragikus hirtelenséggel elhunyt Hermann Istvánné, az oroszlányi 3. számú választókörzet önkormányzati képviselője.

Editke 1970-ben költözött Oroszlányba, először a 18-as Volánnál helyezkedett el, majd az Oroszlányi Szénbányák Márkushegyi Bányaüzeméhez ment dolgozni, mint raktáros. Munka mellett elvégezte a közgazdasági szakközépiskolát, pénzügyi előadó, képesített könyvelő szakon.

Az iskola elvégzése után kinevezték anyaggazdálkodási csoportvezetőnek. Ebben a beosztásban 12 évig dolgozott, majd árkalkulátor lett.

1989-ben az INKÖZ Zrt. oroszlányi kirendeltség vezetői állását pályázta meg sikeresen. Közel 30 éven keresztül egyéni vállalkozóként, társasházak kezelésével foglalkozott.

Mindig szeretett emberekkel foglalkozni, tevékenységéből kifolyólag első kézből értesült a városlakók problémáiról. Szívesen foglalkozott a fiatalokkal és idősekkel egyaránt. Segítőkészségét és önzetlenségét példázza, hogy a közelmúltban 5 db pánikjelzőt vásárolt és adott át a Szociális Szolgálatnak.

Nagy híve és rajongója volt a sportnak, támogatott minden olyan kezdeményezést, amely a fiatalok mozgását, egészséges életmódra nevelését szolgálja.

2014-óta volt tagja Oroszlány Város Képviselő-testületének, tevékenykedett a Városfejlesztési Bizottságban, az Egészségügyi és Szociális Bizottságban, majd 2019-től a Pénzügyi- és Humán Bizottságokban.

Editke közvetlensége, fáradhatatlan tenni akarása hiányozni fog mindenki számára.

Hermann Istvánnét Oroszlány Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Nyugodjék békében!”

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Meghalt Hermann Istvánné"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*