Rákóczira emlékeztek (+Képek)

A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete az alábbiakat tette közzé közösségi oldalán – szöveghűen idézzük:

„Az Országgyűlés 2015-ben a fejedelem születésnapját, március 27-ét Rákóczi emléknappá nyilvánította.

A jeles nap alkalmából helyi szervezetünk „A fejedelem” című oratorikus műsorral emlékezett, melyen közreműködött Lakatos Dóra énekművész, Czető Ádám és R. Kárpáti Péter színművész.

Az 1 órás előadás szemléletesen tárta a közel 70 érdeklődő elé a kuruc kor, a szabadságharc, az életrajzi elemek mellett a kor népzenei és balladavilágát, így tisztelegve az utolsó erdélyi-magyar fejedelem emléke előtt. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nevéhez a nemzet iránti teljes önfeláldozás, a magyarság nemzetté kovácsolása, és a leghosszabb ideig tartó szabadságharc fűződik.

Ennek bukása után sem választotta a császár által felajánlott megalkuvást, behódolást, hanem inkább örökös száműzetésbe vonult. Az előadás érdekessége, hogy Rákóczi életét nyomon követhetjük a vele sírig kitartó, hűséges bujdosó-társa és rajongója, Mikes Kelemen híres törökországi leveleiből, visszaemlékezéseiből.

„Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!” – vallotta II. Rákóczi Ferenc.

A megemlékezés a II. Rákóczi Ferenc szobor koszorúzásával zárult.”

TOVÁBBI KÉPEK ITT LÁTHATÓK!

Forrás és fotó: Facebook

Be the first to comment on "Rákóczira emlékeztek (+Képek)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*