Jól szerepelt a fiúcsapat

/Fotó: Facebook/

A Hamvas Béla Gimnázium közösségi oldalán olvasható, hogy  fiú röplabdacsapatuk szépen szerepelt a megyei elődöntőben:

Iskolájukat az idei tanévben megfertőzte a “röplabda láz”, melynek köszönhetően fiú és lány csapattal is neveztek a “B” kategóriás (nem igazolt) diákolimpiára.

A fiúk versenyét pénteken rendezték meg Tatabányán, a Bánki Donát-Péch Antal Technikumban. Az elődöntő párosításai során a házigazda Bánki mellett a tatabányai Árpád Gimnáziummal kerültek egy csoportba, így két, 3 szettes mérkőzést játszottak a felek.

A nyitó találkozón az Árpádos fiúkkal mérkőztek meg. Kissé megilletődötten kezdtek, azonban hamar felvették a mérkőzés tempóját, és végül igazi csapatmunkával 3:0 arányban diadalmaskodtak.

Rövid szünet után a második találkozót is ők játszották, ezúttal a komoly játékerőt képviselő házigazdák ellen. Igazán színvonalas küzdelem folyt a pályán, igazi adok-kapok, mindkét csapatnak volt válasza a másik fellángolásaira. Az elvesztett első szett után a másodikban már sikerült ellenfelük fölé kerekedni, így döntő szettre került sor.

Végletekig kiélezett küzdelemben nem sikerült végül meglepetést okozniuk, így 2:1 arányban a Bánki nyert, és ezzel ők jutottak tovább a megyei döntőbe.

Dicséret illeti a srácokat, ugyanis az elmúlt hónapokban szabadidejükben, önszorgalomból minden lehetőséget megragadtak arra, hogy gyakoroljanak, legyen szó tömegsport óráról, vagy reggeli/délutáni foglalkozásról.

A csapat tagjai: Auer Róbert, Bíró Patrik, Erdélyi Máté, Horváth Dezső, Magasi Dániel, Mester Ákos, Nagy-Tóth Lénárd, Németh Alexander, Petrity Áron, Varga Lajos, Vicze Barnabás, Zarycki Ádám.

Felkészítő testnevelőjük: Karácsony Tamás

Be the first to comment on "Jól szerepelt a fiúcsapat"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*