Folytatódott a hagyomány

/Fotó: Facebook/Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre/

„Ideális időben találkozott advent utolsó vasárnapján a főtéren Opsuszta Csaba csapata a hozzá csatlakozó barátokkal, ismerősökkel, illetve a társuló civil szervezetek tagjaival, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ismét elkészítsék a 100 adag toroskáposztát, de nem csak ezzel a finomsággal várták a meghívottakat.

A főszervező indította útjára sok-sok éve az akciót, aminek célja kezdetektől fogva nem az adományozás, hanem az, hogy meglepetést készítsenek karácsonyra Oroszlány azon szépkorú lakóinak, akiket a civil szervezetek javasoltak.

A csapat jó hangulatban készítette a kondérban a finom húsokkal gazdagon megrakott káposztát, közben teával, zsíros kenyérrel, déligyümölcsökkel és aprósüteményekkel vendégelve meg az arra járókat, és ismét eljöttek a felvidéki motoros klub tagjai, akik forralt borral kínálták az érkezőket.

Az ételek elosztásában komoly szerepet vállaltak az Oroszlány Barátainak Köre, az Optimisták Klubja és a Hölgyklub aktivistái, a Szlovák Önkormányzat pedig a főzéshez szükséges felszereléssel támogatta a rendezvényt.

– Mindenképpen ki kell emelnem, hogy mind több támogató segíti ezt a szeretetvendégséget, s mint látható, sokan jöttek ki a város központi terére. Mindenkit szeretettel fogadtunk egy kis süteménnyel, teával, forralt borral, igazi kötetlen együttlétre, beszélgetésre.

Azt gondolom, évtizedes kezdeményezésem, amiben komoly részt vállalnak az Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre (OLPK) tagja is, mára valódi közösségi eseménnyé nőtte ki magát, és én a ma itt tapasztalható szeretetnek a jegyében kívánok békés, boldog karácsonyt a város minden lakójának – fogalmazott Opsuszta Csaba, aki külön is kiemelte és megköszöni Bokovics Géza, a Gyertyasziget, Madarász István, Havasi László és Kolcsár Katika támogató segítségét.”

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Folytatódott a hagyomány"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*