Katalizátort loptak

/Fotó: Police.hu/

Katalizátort akart lopni 4 fő, de a rendőrök megzavarták és elfogták a tetteseket.  Az egyik férfi letartóztatását elrendelte a bíróság.

Három oroszlányi és egy kecskédi férfi megbeszélte, hogy pénzt szereznek. Az ötlet hamar megszületett, lopás mellett döntöttek. Egy személygépkocsival érkeztek Tatabányára november 9-én 1 óra 50 perc körül, majd egy kiszemelt autó közelében megálltak.

Tudták mire vállalkoznak, szerszámot is vittek magukkal, hogy a katalizátort megszerezzék. Két fő figyelt, a másik kettő pedig az autó alatt tevékenykedett. Végül sikerült megszerezni a zsákmányt. Időközben bejelentés érkezett a rendőrségre az illegális cselekményről.

A rendőrök a személyleírás alapján, a környező utcában igazoltatták a 44 éves H. R-t és a 30 éves F. I-t.  Őket előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. A 29 éves O. Z. és a 34 éves kecskédi lakos sem sokáig örülhetett, reggelre őket is elfogták a rendőrök.

Sikerült azt is megállapítani, hogy a levágott katalizátort hová rejtették. A rendőrök ezt megtalálták, és a bűncselekményhez használt eszközzel együtt lefoglalták.

Egyik férfi sem volt ismeretlen a rendőrök előtt. A tatabányai nyomozók a 44 éves oroszlányi lakost őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit a Tatabányai Járásbíróság 2022. november 11-én elrendelt – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Írj Te először kommentet "Katalizátort loptak"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*