Három férfi vert meg egy negyediket Oroszlányban – Vádemelés videóval

/Fotó: Pixabay/

A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a fiatalkorú férfival és két felnőttkorú társával szemben, akik a sértettet megverték, cselekményüket térfigyelő kamera rögzítette.

A vádirat szerint a fiatalkorú férfi és két felnőttkorú társa megvertek egy negyedik férfit Oroszlányban 2021. július 22-én az éjjeli órákban. A három elkövető közös italozás után a szórakozóhelyről elindult, csatlakozott hozzájuk a sértett. Az elkövetők és sértett között szóváltás volt, ennek során a fiatalkorú férfi kissé eltávolodott és nekifutásból erőteljesen a sértettet jobb lábával mellkason rúgta.

A megrúgott férfi egyensúlyát vesztett, a fiatalkorú elkövető ekkor ököllel arcon ütötte.

A két felnőtt férfi a bántalmazásba bekapcsolódott. Az egyik felnőtt férfi hátulról ráugrott a sértettre, aki emiatt a földre esett. A másik felnőtt férfi ököllel megütötte a sértettet az arcán, majd a nyakánál fojtogatta. A fiatalkorú férfi a földön fekvő sértettet megtaposta és ököllel ütlegelte. A sértettnek nyolc napon belül gyógyuló arctáji sérülései keletkeztek, a bántalmazás alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló csonttörés okozására.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság mindhárom elkövetővel szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, rendelje el az elkövetők pártfogó felügyeletét, valamint kötelezze őket arra, hogy sértettől tartsák magukat távol, vegyék fel a kapcsolatot az állami foglalkoztatási szervvel, vagy a helyi önkormányzatnál közfoglalkoztatásra jelentkezzenek, továbbá vegyenek részt a pártfogó felügyelő által szervezett csoportos foglalkozáson, illetve indulatkezelési tréningen – tájékoztatott bennünket a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

VIDEÓ ITT LÁTHATÓ:

 

 

Be the first to comment on "Három férfi vert meg egy negyediket Oroszlányban – Vádemelés videóval"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*