Testi sértés a társasház előtt – vádemelés – videóval

A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akik a sértettet a társasház előtti közterületen bántalmazták.

A vádirat szerint a sértett férfi 2020. november 30-án az oroszlányi társasházhoz ment azért, hogy onnan volt párjától, közös gyermeküket az előzetesen megbeszéltek szerint elvigye magához. Amikor a sértett odaért a társasház elé, a lépcsőházból kijött a nő testvére, aki számon kérte és vitatkozott a sértettel, ennek során támadóan, fenyegetően lépett fel vele szemben.

A nő a sértett és a testvére közé állt, ennek ellenére a férfi a nőt megkerülve egy alkalommal megkísérelte megütni sértett fejét. Ezt követően a lépcsőházból kijött a nő élettársa, aki bekapcsolódott a veszekedésbe és folyamatosan támadóan lépett fel a sértettel szemben.

A nő igyekezett megakadályozni azt, hogy élettársa bántalmazza a sértettet. A férfi azonban hirtelen odarohant a sértetthez és őt ököllel, legalább egy alkalommal arcon ütötte.

A nő testvére is odament, és a sértettet rángatta, és legalább egy alkalommal, ököllel arcon ütötte. A sértett bántalmazásának a nő közbeavatkozása vetett véget. A sértettnek a szeménél bevérzése keletkezett, a bántalmazás alkalmas volt 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság az elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, és a próbaidőre rendelje el a pártfogó felügyeletüket – tájékoztatott bennünket a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

VIDEÓ ITT LÁTHATÓ:

http://ugyeszseg.hu/verekedes-a-tarsashaz-elott-videoval-a-komarom-esztergom-megyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

Be the first to comment on "Testi sértés a társasház előtt – vádemelés – videóval"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*