Elektromos riksákat adtak át Oroszlányban

/A kép illusztráció! – Fotó: Wikipedia/

A Magyar Távirati Iroda az alábbi közleményt adta ki Oroszlányról:

Tíz darab elektromos hajtású riksát adtak át az Oroszlányi Bányász Klubnak, a járművek beszerzését húszmillió forinttal támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium – ismertette a pénteki átadáson Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A kormányszóvivő hozzátette, a Magyarországon elsőként forgalomba állított, három ember szállítására alkalmas eszközök az élénkülő turizmus kihasználásának jó példáját jelentik, egyúttal közösségszervező erővel is bírnak.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, a kormány célja, hogy az ország miden szegletét bekapcsolják a turizmus vérkeringésébe és szólt arról, hogy a több tízezer családnak megélhetést nyújtó szektor minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben.

Czunyiné Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom megyei 3-as választókerület fideszes országgyűlésiképviselő-jelöltje elmondta, a térségben számos olyan beruházás fejeződött be, mely a kerékpáros turisták számára vonzerőt jelent.

Elkészült az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárút, megújult a tatai Eszterházy-kastély, hamarosan átadják a majki kamalduli remeteséget és a felújított Oroszlányi Bányászati Múzeumot.

Az elektromos hajtású és lábbal is hajtható riksákat az Oroszlányi Bányász Klubtól lehet bérelni, illetve a klub tagjai vállalják, hogy az eszközökkel idősek kirándulásához nyújtanak segítséget.

-MTI-

Be the first to comment on "Elektromos riksákat adtak át Oroszlányban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*