Garázda nővel szemben emeltek vádat – Videóval

A garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, akit a rendőrség a kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása miatt állított elő a rendőrségre.

A vádirat szerint az ittas állapotban lévő nő 2021. július 1-jén az oroszlányi munkásszálló udvarán lévő, lemez oldalú, kijelölt dohányzóban dohányzott, amelynek során dühében több alkalommal megütötte a dohányzó lemez falát, amelyben kár nem keletkezett.

Ezt követően 18 óra 40 perc körüli időben az Oroszlányi Rendőrkapitányság járőrei bejelentés alapján a munkásszállóhoz mentek, ahol a nő fiával szemben intézkedésre volt szükség, a járőrök a férfit a szolgálati gépjármű hátsó ülésére ültették.

A nő a  rendőrségi gépjármű elé állt, miközben kiabálta, hogy a fiát nem viszik sehova, majd  egy alkalommal, jobb ököllel a személygépkocsi motorháztetejét megütötte. A járőrök közölték a nővel, hogy bűncselekmény miatt elfogásra kerül, felszólították, hogy kezeivel támassza meg a motorháztetőt. A nő további egy alkalommal, ismét a jobb öklével a gépjármű motorháztetejét megütötte. Az elkövető a gépjárműben nem okozott kárt.

A nő kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság a nővel szemben szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki – tájékoztatott bennünket a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

VIDEÓ ITT látható:

Be the first to comment on "Garázda nővel szemben emeltek vádat – Videóval"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*