60 éves jubileumot ünnepeltek a cselgáncsozók

/A kép illusztráció/

„Izsáki Erika, az Oroszlányi Judo Club elnöke fogadta és köszöntötte szombat délután a sportklub versenyzőit, a szülőket és barátokat a volt Arany János iskolában kialakított edzőteremben, a közösség hagyományos, évértékelő-évzáró rendezvényén.

Az esemény jelentőségét pedig az emelte, hogy a sportág immár 60 éves múltra tekint vissza a városban: Takács János testnevelő 1961-ben alapította meg az OBSK judo-szakosztályát, ami 2001-től Oroszlányi Judo Club néven működött tovább, s működik a mai napig – nem is akármilyen eredményességgel.

Az elmúlt évtizedek emlékezetes pillanatait a vendégek az ez alkalomra készült kiállítás fotóin és egy prezentáció során is megtekinthették.

A tanítványok közül számos serdülő- ifjúsági – és junior korú versenyző jutott el a nemzeti válogatottba. A budapesti nagy klubok pedig előszeretettel igazolták az oroszlányi tehetségeket.

Nemzetközi kapcsolatok épültek francia, osztrák, cseh, szlovák és erdélyi egyesületekkel, edzőtáborok, kirándulások, ünnepélyes évzárók szerveződtek, miközben kialakult az a szülői közösség is, amelynek tagjai nagyban hozzájárultak az eredményes munkához.

Végh Tibor vezetőedző évértékelőjében külön is kiemelte: az év elején ideális körülmények között kezdték meg a felkészülést az igazolt versenyzők a Küzdősport Teremben. Most lehetett érezni igazán mekkora előny az önálló edzőterem, hiszen az általános iskolák a járványveszély miatt nem adhattak teret semmilyen külső sporttevékenységnek.

Az edzések heti 3 napon valósultak meg, szakképzett edző vezetésével. Sajnálatos módon a kezdők, a tanfolyamosok és az óvodások az érvényes járványügyi szabályozások miatt nem vehettek részt az edzéseken. Szintén elmaradtak az általános iskolások testnevelés órái is. Súlyos veszteséget jelentettek ezek a sportágnak.

– Az enyhítéseknek köszönhetően a kezdők, tanfolyamosok újra járhattak edzésre, és folytatódtak a versenyek is. Részt vettünk iskolai bemutatón és megszerveztünk 1 hetes edzőtáborunkat is a Balaton partján, Gyenesdiáson.

Augusztusban a szlovákiai Gútára is kiutaztunk néhány edzésre az edzőtáborukba. Ősszel újra indult az ovis-judo, két helyszínen volt biztosított az apróságok számára a játékos ismerkedés a sportággal tapasztalt edző vezetésével. 2021-ben 14 alkalommal indultunk hazai versenyen.

Ebből 6 alkalommal korosztályos Országos Bajnokságokon, ahol 1 aranyérmet, 1 ezüstérmet, 5 bronzérmet szereztünk. Az országos Magyar Kupa versenyről 2 ezüstéremmel tértünk haza, továbbá Regionális Rangsorversenyeken Győrben és Tatabányán vettünk részt eredményesen.

Városunk „Jó tanuló-Jó sportoló” címét az idei évben 5 sportolónk is elnyerte: Varga Regina, Áncsák Kiara Manna, Áncsák Kitti Bettina, Gyurkovszky Szilárd, Pinke Zsófia. Nagyon büszkék vagyunk rájuk – fogalmazott a vezető tréner.

Szabó Mihály alpolgármester köszöntőjében elsősorban a közösség csapatépítő, utánpótlás-nevelő munkáját méltatta, és mint elmondta: a sportág a test-test elleni küzdelemről, a kifinomult taktikáról és technikáról szól, nem utolsó sorban pedig önuralomra, fegyelemre nevel.

A jubileumi rendezvényen átadták a jutalmakat az év versenyein legsikeresebben szereplő sportolóknak, Áncsák Kiara Manna pedig nővérétől vehette át azt a vándorserleget, amin felirat hirdeti, hogy ő az év judosa.”

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "60 éves jubileumot ünnepeltek a cselgáncsozók"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*