Több vonat indul hétvégente

„Idén júliusban először biztosítottunk lehetőséget a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezésére.

Bár az egyeztetés még csak tesztüzemben zajlott le, a nagy számban beérkezett érdemi észrevételek arra köteleznek bennünket, hogy több fejlesztést már a decemberi menetrendváltástól megvalósítsunk” – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap.

„A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, több mint háromezer észrevétel, többnyire érdemi, előremutató javaslatok, módosítási ötletek érkeztek be. A kormánynak fontos az emberek véleménye, ezért úgy döntöttünk, nem várjuk be a jövő nyárra tervezett éles egyeztetést. Számos kínálatbővítést már december közepétől meglépünk annak érdekében, hogy a vasúti szolgáltatások minél előbb még jobban illeszkedjenek a közlekedők elvárásaihoz” – értékelt Schanda Tamás.

    Az államtitkár a változások közül kiemelte, hogy minden Budapest elővárosi vasútvonalon feloldják a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat. Az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok így az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást biztosítanak. A menetrendváltástól  a most még csak munkanapokon közlekedő S12-es vonatok a hétvégén is járnak.

Budapest-Déli és Tatabánya között ezzel félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is.

Jelentősen sűrített menetrendet vezetnek be Esztergom és Süttő között. Munkanapokon a reggeli csúcsidőben óránként, a délutáni csúcsidőben pedig 60-90 percenként közlekednek vonatok.

-MTI-

 

A címlapkép illusztráció!

Be the first to comment on "Több vonat indul hétvégente"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*