Gimis ballagás

„Csütörtök délután az iskolának búcsút intve elballagott a 12.A. osztály az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumban.

Elsőként Fenyvesi Veronika, a Tatabányai Tankerület osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Lazók Zoltán polgármester a következő gondolatokkal üdvözölte a ballagó diákokat, pedagógusokat, szülőket és vendégeket: „Az élet kisebb-nagyobb eseményeihez mindig érzéseket társítunk. Pozitívokat vagy negatívokat, de egészen biztos, hogy felejthetetleneket. Ilyen ünnepi esemény részesei vagyunk most is, hiszen 4 év után elballagtok a gimnáziumból. Bár most elhagyjátok az iskolát, sőt, a továbbtanulók biztosan a várost is, ne feledjétek, hogy Oroszlány visszavár benneteket!

Itt, a gimnáziumban kaptátok meg az alapköveteket, amelyekre a továbbiakban, akár egész életetek során építhettek majd. Én azt szeretném, ha az új, önálló életeteket hozzánk visszatérve kezdenétek meg! Útravalóként azt tanácsolom, hogy emlékezzetek iskolátokra és a városra is jó szívvel. Bízom benne, hogy e veszteségeket is halmozó utolsó 1,5 év ellenére a Hamvasban eltöltött évek segítenek majd megkülönböztetni az értékest az értéktelentől, az igazat a hamistól és segítenek az aggodalmat és a változástól való félelmet izgalmas kihívásként megélni. Legyetek bátrak felvállalni az értékes céljaitokat és küzdjetek értük!”

Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató így köszönt el a végzős tanulóktól: „29 boldog diák áll előttünk, akik a mai napon kapták meg az érettségi bizonyítványukat, melyhez kapcsolódik a búcsú néhány pillanata is. Az emberben ott rejlik az egész világ, tudd hogy szemléld és tanulj belőle. A kapu előtted, a kulcs pedig a kezedben. Remélem, hogy ez a kulcs sok ajtót megtud nyitni, és segíteni fogja mindegyikőtök útját.

Most elválnak útjaink, bízom benne nem örökre, hisz a barátságot a távolság nem teszi tönkre. A ballagó tarisznyákra én egy idézetet szeretnék jelképesen tenni: Tedd amit kell, hogy azt tehesd, amit akarsz. Kívánom, hogy érjétek el céljaitokat, legyetek egészséges, elégedett és boldog felnőttek. A mai napon nem csak nagykorúként álltok itt, hanem érett felnőttként búcsúztok egymástól, tanáraitoktól és a gimnáziumtól.”

Gulyás Gábor: Egyszer élsz című versét Kiss Dominika szavalta el, majd a 11. osztályos tanulók nevében Kiss Eszter, a ballagók részéről Rónyai Ákos olvasott fel búcsúbeszédet. A rendezvény végén kiemelkedő tanulmányi eredményükért oklevelet és könyvjutalmat adott át az iskola igazgatója az arra érdemes ballagóknak.

A másik végzős osztály, a 12.B. ballagására június 22-én kerül sor.”

 

Forrás és fotó: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Gimis ballagás"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*