Az oroszlányi víztorony is bekerült a Megyei Értéktárba

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat közösségi oldalán olvasható, hogy mely értékekkel bővült a megyei értéktár  – idézzük:

„A Megyei Értéktár bizottság december tizedikén tartotta soron következő ülését, melyen ezúttal 15 érték került lajstromba. Ezzel már 168-ra emelkedett a megyei értékek száma.

A pandémia miatt online tartott ülésen Popovics György, a bizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy változatos tartalmú, a tudományt, kultúrát és épített örökségünket is reprezentáló javaslatokról dönthet a grémium. A felterjesztések a megye egymástól távol eső szegleteiből érkeztek, mégis valamennyien büszkék lehetünk rájuk, hiszen együvé tartozásunkat is kifejezik. Évente átlagosan két tucat értéket sikerül felvenni a Megyei Értéktárba, de ez a szám tovább növekedhet, hiszen a jövőben is várják a helyi értéktárak, magánszemélyek javaslatait.

„Kincsestárunkat” mostantól Dorogról négy gyöngyszem is ékesíti: a városról készített panorámaképek, Hantken Miksa megyei munkássága és az általa felfedezett, szénfelbukkanást jelző tornyos csiga, a Zsigmondy család tudományos munkássága, valamint az eucharisztia jegyében készült kórusművek.

Tatáról Dr. Benda Kálmán tudományszervező-ismeretterjesztő tevékenysége, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság működése, valamint a tatai piaristák, nevelési-oktatási tevékenysége és kulturális hatása nyert felvételt. Országgyűlési képviselőként Tatához is köthető a csillagász-polihisztor Konkoly Thege Miklós, aki többek a Környe melletti Nagytagyoson, és a ma a határ túloldalára eső Ógyallán is élt, tevékenykedett.

Megyei értékké vált még a nagy múltú süttői mészkő, a Bábolnai Életfa, a Kisbér lószobor, az oroszlányi víztorony, a sportolószobrok az almásfüzitői Sportház főkapujánál, a Gyermelyhez tartozó gyarmatpusztai Sándor-Metternich Temetkezési Kápolna és egy nemzetközileg is elismert sportesemény, az ácsteszéri Táncsics-túra.

A bizottság döntött továbbá a magyar államiság születésének helyszínt adó esztergomi Várhegy Magyar Értéktárba történő felterjesztéséről.

Az eddig lajstromozott értékekről a megyei önkormányzat naptárt és könyvet is megjelentetett, melyeket népszerűsítő anyagként valamennyi megyei település önkormányzatához eljuttattak.”

 

Forrás:Facebook/Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Leave a comment

Your email address will not be published.


*