Az Önkormányzat dolgozóit köszöntötték

/Fotó:oroszlany.hu/

“A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen a Köztisztviselők napja, melyet 1997-ben tartottak meg először.

E jeles nap törvényben szabályozva, országosan is egységes ünnepként 20 évig volt biztosítva. 2016-ban egy jogszabály-módosítás ezt a lehetőséget elvette, és az önkormányzatok képviselő-testületeinek hatáskörébe tette minden évben az ünneplés lehetőségének biztosítását.

Az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal kedden délután köszöntötte a helyi és szákszendi intézmény dolgozóit.

Lazók Zoltán polgármester köszöntőjében kiemelte:

„Nem szabad elfelejteni, hogy mi képviseletet látunk el. Azt várják el tőlünk, hogy lojálisak legyünk. Minden szavunk, gondolatunk és cselekedetünk célja a választópolgárok szolgálata kell, hogy legyen. Az ügyfél úgy jöjjön ide a hivatalba, hogy itt segítséget kap és megértésre talál. Számomra az a köztisztviselő a jó példa, aki cselekvő és mindig a megoldásokat keresi. Továbbra is az legyen a legfontosabb célunk, hogy tudjunk alkotni, a város szolgálatában dolgozni. Legyen ez nekünk motiváció a további magas színvonalú munkavégzéshez, a köz szolgálatához!”

„A közt szolgálni nem egyszerűen egy állás, hanem hivatás, évekre, évtizedekre szóló elkötelezettség is egyben. Ezt mi együtt mindennap megéljük, és ami a legfontosabb, így is gondoljuk. Feladataink ellátásához kőkemény elvárások is párosulnak: iskolai, képzettségi feltételek, vagyonbevallási, etikai és korrupciómentes hivatali és magánéleti követelmények.

Életünkben a teljesítmény egyetlen mércéje az ügyfelek, partnerszervezeteink elégedettsége, csakis az elvégzett munka minősíti a hivatalt! Minden köztisztviselőnek azt kívánom, hogy ne veszítse el a hitét, az esetleges nehézségek ellenére is végezze kitartó, szakszerű, becsületes munkáját a jövőben is” –fogalmazott ünnepi beszédében Dr. File Beáta jegyző.

Köztisztviselők számára 2016-ban került először átadásra a helyi hivatal által alapított oklevél és tárgyi elismerés.

Az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2020. év kitüntetettjei: Imrő János pályázati referens, Pintér Lászlóné adóügyi ügyintéző (Szákszendi Kirendeltség), Rimár Regina pénzügyi ügyintéző, Rózsa Szilvia anyakönyvvezető és Szemző Ildikó osztályvezető. Szabóné Böröcz Ágnes adóügyi ügyintézőt a közigazgatásban eltöltött 35 éves jubileuma, míg Varga Szilárdné beruházási és településüzemeltetési ügyintézőt több évtizedes hivatali munkája után, nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték.”

Forrás:oroszlany.hu

Írj Te először kommentet "Az Önkormányzat dolgozóit köszöntötték"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*