Rendszeresen verte gyermekét az apa Oroszlányban

Alábbiakban az Ügyészség sajtközleményét olvashatják – változtatás nélkül közöljük:

„A Tatabányai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal az apával szemben, aki magatartászavarban szenvedő gyermekét rendszeresen bántalmazta, egyszer azért ütötte meg, mert a gyermek az iskolából kiszökött a pékségbe.

A vádirat szerint a férfi és az élettársa két kiskorú gyermeket neveltek az oroszlányi lakásban, az egyik gyermek magatartászavarai miatt orvosi kezelés alatt állt.

Az apa 2018. januárját megelőzően rendszeresen úgy bántalmazta a beteg gyermekét, hogy a lakásban szivacs papuccsal ütlegelte a kezén és a fenekén.

A gyermek 2018. január 15-én az iskolából kiszökött a pékségbe, ezt jelezték a szülőknek. A délutáni-esti órákban a férfi kérdőre vonta a gyermekét, aki nem akart neki válaszolni. Ezután az apa legalább két, nagy erejű ütést mért a gyermeke nyakára és hátára, melytől a bal vállán 8 napon belüli sérülései keletkeztek.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vádlottat végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.”

Be the first to comment on "Rendszeresen verte gyermekét az apa Oroszlányban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*